2012.05. 03.

NBA: Nehéz, de megoldható feladat előtt áll a bajnok

NBA: Nehéz, de megoldható feladat előtt áll a bajnok

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában már elkezdődött a rájátszás, s az erőviszonyok alapos felmérése után elérkezettnek látjuk az időt, hogy tippeljünk és fogadjunk. Kezdjük rögtön egy nagyon komoly téttel bíró rangadóval!

 

DALLAS MAVERICKS - OKLAHOMA CITY THUNDER
2012.05.04. 03:30

Pokoli harc várható ma este a Sport TV által képernyőre tűzött derbin, hiszen az eddig két nagyon szoros meccset elbukó Dallas hazai környezetben kezdheti meg a felzárkózást, totális győzelmi kényszer alatt. Érdekesség, hogy tavaly az akkori címvédő Los Angeles Lakers ellen éppen a 2011-es bajnok Mavericks tudott két siker után idegenben is nyerni a harmadik találkozón, ez akkor pedig érdemben a párharc végét jelentette, tehát a Thunder úgymond teher nélkül, de egy hatalmas lehetőséggel a kezében érkezik Texasba. A 2 - 0-ás hátrány egy ilyen PO-párharcban nem katasztrófa, de nagyon kevésszer tudtak az ilyen helyzetben lévő gárdák fordítani és továbblépni, mindössze 14 alkalommal esett ez meg a rájátszások históriájában a tengerentúlon, ám a Dallasnak és Dirk Nowitzkinek élő emléke van egy hősies fordításról, 2005-ben a texasi playoff-párharcban az akkor még Tracy McGrady vezette Houston Rockets nyerte meg a két első összecsapást, majd a Mavs fordított és simán továbblépett.

Ha eddig esetleg nem lett volna elég motivációja a legutóbbi bajnoknak, hogy megmutassa a világnak, képes legyőzni a fiatal Thundert, akkor két ilyen bosszantó bukta után mindenképp lesz, várhatóan valósággal nekiesik majd a Carlisle-legénység Wsetbrookéknak és ez még csak öngyilkos taktikának sem tűnik a jóval gyorsabb és atletikusabb kosárlabdát játszó OKC-vel szemben. Amennyiben Kidd szerepét sikerül megtalálni védekezésben és Dirkules vállairól jelentősebb terheket tud levenni a Mavs, akkor mindenképpen esélyes a találkozónak, bár a festékben való harc így is hangsúlyos lesz. A Dallasnak nincs jó támadófegyvere 5-ös poszton, de még csak kiemelkedő védője sem, így ha Ibakát megint tömik labdával, akkor extra gondjai lehetnek védekezésben a hazaiknak. Viszont véleményünk szerint most még jobban összekapja magát a címvédő, mint eddig és
mentális-, illetve játékintelligencia-fölényét érvényre juttatva a hazai környezet adta plusz energiákat felhasználva behúzza ezt a derbit.

A párharc állása: 2-0 a Thunder javára

Mérkőzés Tipp Odds
Dallas Mavericks - Oklahoma City Thunder 79-95 Dallas Mavericks -3,5 1,90
  Eredő  

 

Zsivera Gábor, kezdő5.hu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
Tel-Avivban két, eltérő formában lévő, mégis kiélezett helyzetben lévő csapat találkozik, ahol a jól kezdő Hapoel összezuhanva fogadja a legutóbb csúnya vereséget szenvedő Valencia gárdáját.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
A jó formába kerülő Bayern hazai csarnokban fogadja a rosszabb formát mutató Monaco csapatát.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.
Egyik csapatnál sem uralkodik most jó hangulat, a tabella végén sínylődő megtépázott Partizan a belső feszültségekkel küzdő, mégis jobb mérleggel rendelkező Panathinaikoszt fogadja.