2012.05. 14.

NBA: A rutinos csapatok sikerei ma is jól fizetnek

NBA: A rutinos csapatok sikerei ma is jól fizetnek

A Celtics és a Lakers is jó lehet, előbbi a győzelemre, utóbbi egy szoros derbire. Nézzük is, hogy miért gondoljuk így!

 

(4.) BOSTON CELTICS - PHILADELPHIA 76ERS (8.)
2. kör 2. mérkőzés, 2012.05.15. 01:00

Igencsak "kétértelműen értelmezhető" volt az a nyitómeccs, amit ez a két gárda játszott itt a második kör elején, hiszen a Celtics ugyan nyert, de a mérkőzés nagy részében hátrányból kellett kapaszkodnia és Paul Pierce állapota még most sem biztató, sőt, a hírek szerint a végjátékban már Ray Allen is csak taktikai okokból volt pályán, hiszen bokája állapota nem tette lehetővé, hogy teljes értékű harcosként szórja a pontokat, nem is talált be az utolsó etapban. A másik oldal szemszögéből pedig mit sem ért a villámrajt és a nagy akarat, hiszen a rutinos rókák tudták, mikor kell megnyerni a derbit, ráadásul Thaddeus Young is lesérült, igaz minden bizonnyal ott lehet ma a társakkal ő is, csak nem 100 százalékos állapotban.

A második derbin már a Philadelphián is ott a nyomás, hiszen idegenben nyert meccs nélkül nem hozhatja a párharcot Doug Collins együttese, ráadásul 0 - 2-ről még nehezebb lenne számukra majd hazai környezetben játszani a következő két összecsapást, mert a nyomás akkor már teljes mértékben rajtuk lenne. Egészség és rövid kispad ide vagy oda, a bostoniak már hónapok óta nagy hajrában vannak és egységesek, egy-egy rosszabb mérkőzés becsúszik Doc Rivers fiainak, de a legfontosabb pillanatokban gyakorlatilag bármilyen összetételben hozta a legjobbját a Celtics. Ma is azt várjuk, hogy nagy harc árán ugyan, de felülkerekedjenek az első kör meglepetéscsapatán.

A párharc állása: 1-0 a Celtics javára.

 

(2.) OKLAHOMA CITY THUNDERS - LOS ANGELES LAKERS (3.)
2012.05.15. 03:30

Megkezdi második körös párharcát a két évvel ezelőtti bajnok és az egyik legfényesebb jövőre predesztinált trónkövetelő is, ennek a match-upnak bizony van jelene és múltja is, hiszen két PO-val ezelőtt éppen az első körben verte ki a LAL az akkor még csak feljövőben lévő OKC-t, idén pedig Metta World Peace könyökölte arcba csúnya módon James Hardent, ami miatt az egykori Ron Artestnek 7 mérkőzést kellett kiülnie és éppen két nappal ezelőtt térhetett vissza a kényszerpihenőről.

A párharcban sokan teljesen leírják a Los Angeles-ieket, ami egy részről indokolt lehet, hiszen a nyitókörben Bryanték több találkozót is a potenciálisan sokkal eredményesebb csapatjáték és a centerek erőltetése helyett one man show-val akartak megnyerni, ez nem is jött össze, ugyanakkor Mike Brown "tanítványai" (... ennek a megnevezésnek az elemzése is megérne egy pár blogot...) a hetedik, mindent eldöntő derbin elővették Bynumot és Gasolt, sőt, még Steve Blake és az akkor visszatérő World Peace is hathatós segítséget nyújtott, a Lakers pedig bemutatta azt, milyen kosárlabdával érhet el eredményt az idei rájátszásban.

Kendrick Perkins sérülése teljesen nem jött még rendbe, de a hírek szerint megpróbálják már mára összedrótozni, ez pedig döntő faktor is lehet, hiszen a Perkins - Ibaka páros az egyetlen, mely védekezésben valóban képes lehet akkor is limitálni a világ jelenlegi legjobb támadó-centerduóját, ha azok kapnak is elég labdát a festékben és a megfelelő módon próbálja őket használni a LAL. A Durant - Bryant dobópárbaj hatalmas csemege, Westbrook higgadtsága pedig mindig kérdőjel, ha Ramon Sessions is felnő a feladathoz, akkor könnyen meglepetést szerezhet a Borwn-legénység.

Véleményünk szerint ma lehet a legtöbb sansza a "lopásra" a vendégeknek, főleg, hogy a lendületben lévő, fiatal Thunder egy hetet pihenhetett, a rutinos Lakers pedig lendületben maradhatott, ez az NBA-ben - bármilyen furcsa is - új párharcok kezdetekor általában a kevesebbet pihenő, a ritmusból ez által kevésbé kieső csapatoknak szokott kedvezni.


 
Mérkőzés Tipp Odds
Boston Celtics - Philadelphia 76ers Boston Celtics 1,50
Oklahoma City Thunder - Los Angeles Lakers Los Angeles Lakers +11,5 1,48
  Eredő 2,23

Ez a két fogadás összekombinálva 2,23-as oddsot ad ki, ami ideális, ám a bátrabbak akár pakolhatnak pár pontos hendit a Boston győzelméhez, illetve még jobban is bízhatnak a Lakers idegenbeli szereplésében.

Zsivera Gábor, kezdő5.hu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.