2017.10. 30.

Nem törik meg az átok

Nem törik meg az átok

A Lorca eddig minden idegenbeli meccsét elveszítette, ma is így jár a kicsit tartalékos Granada otthonában.

Granada-La Hoya Lorca  Spanyol mésodosztály, 20.30
Tipp: 1-es!  (1.60-tippmixpro)

  • A Segunda Divisionban a 12. fordulót rendezték, a zárómeccsen a tavaly még élvonalbeli Granada a Lorcát látja vendégül a Los Carmenesben.
  • A déliek José Luis Oltrával a kispadon vágtak neki a bajnokságnak, a rajtot elrontották, öt forduló után csak négy pontja volt a csíkosaknak. Utána viszont javult a formájuk, az utolsó hat bajnokijukból ötöt megnyertek, így feljöttek a 6. helyre. 19 pontosak, hazai mérlegük 3-2-0, a legutóbbi három fellépésüket kétgólos különbséggel húzták be saját közönségük előtt. A keret nem lesz teljes, egy belső bekk eltiltását tölti majd, egy másik sérült, és egyancsak sérülés miatt nem léphet pályára a védekező-középpályás csapatkapitány. A rutinos csatár, az ex-dortmundi Adrián Ramos már a rehabilitációs munkát végzi, de még nem lesz bevethető.
  • A La Hoya Lorca a harmadosztályból jutott fel, célja a bennmaradás. Eddig 11 meccsen 9 pontot szerzett, mindet otthon, vendégként ötször adta meg magát, gólaránya 2-8, csak egyszer kapott ki két góllal. A formája nem jó, három vereség után döntetlenezett a Tenerifével, pedig már két góllal is vezetett. Curro Torres vezetőedző egy középső védőre nem számíthat sérülés miatt.
  • A Granada erős támadósorral rendelkezik, és bár ma lesznek hiányzói, hazai pályán nem hibázik. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2017-10-30 19:28:34
hali! Így legyen!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!