2018.02. 07.

Német-spanyol-francia összeállítás a mai Csokorban

Német-spanyol-francia összeállítás a mai Csokorban

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani néhány olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Francia, spanyol és német meccsek tippjeivel érkezünk.

 

Montpellier - Lyon
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) Odds: 1,70

  • Két élvonalbeli klub, két olyan alakulat, akik a francia bajnokság első felében helyezkednek el, s bár a Lyon áll előrébb, az utolsó hat meccs alapján közel azonos a formájuk, sőt több egységet gyűjtött a Montpellier. A ligakupában is egymást kapták, ott decemberben a mostani vendéglátók szintén hazai környezetben 4-1-re nyerni tudtak, s ez azért intő jel lehet a papíron esélyesebb Lyonnak. A vendégek a bajnokságban az utolsó két bajnokijukat elveszítették, s lassan indul az EL-küzdelem is, pontosabban folytatódik az egyenes kieséses szakasszal, így a sűrű program miatt biztosan kell némi rotációt is alkalmazniuk. Erre már ma is láthatunk példát, mint ahogy arra is, hogy a hazaiak a tavalyi 15. helyük után miért vannak a hatodikon jelenleg, vagy hogy a tavalyi korai kupakiesés után miért vannak most a nyolcban, illetve hogy a ligakupában miért meneteltek el a négybe. 

 

Sevilla - Leganes
Sevilla (1X2) Odds: 1,40

  • Komoly verést kapott Montella együttese a bajnokságban, ami lelkileg viselhette meg a csapat tagjait, s ami után az elsődleges feladata az olasz szakembernek a fejekben való rendrakás. A kupasorozat ezen szakaszában, vagyis a döntő ajtajának küszöbén már nem babra megy a játék, mindenképpen ütőképes kezdővel kell felállniuk a hazaiaknak az idegenbeli szerzett gól ellenére. Kellő odafigyeléssel és koncentrációval egyébként nem lesz gond, hisz a Leganes a lelkesedésével már nem tud meglepetést okozni, ezen már túlvagyunk. Baromi sűrű még a hazaiaknak a február, rengeteg meccs vár még rájuk, s a francnak se hiányzik egy hosszabbítás, persze könnyű ezt mondani. Azt gondolom, egy Muriel-villanással behúzhatja a párharcot már a rendes játékidőben az esélyesebb gárdája...

 

E. Frankfurt - Mainz
E. Frankfurt (Ki jut tovább?) Odds: 1,35

  • Remekül szerepel a Frankfurt a bajnokságban, igaz a hétvégén vereséget szenvedtek az Augsburg otthonában, míg a Mainznak egy nagyon küzdelmes tavaszra van kilátás a bennmaradás érdekében. Nagy kérdés, hogy a bajnokik mellett mennyire koncentrálnak rá a kupára, hisz Nico Kovac együttesének reális esélye lehet a legjobb négybe is bekerülni a végelszámolásnál, míg a vendégeknek a már említett vörös zóna okozhat nagyobb bajt. Ráadásul nagyon nehéz sorozat vár rájuk, s ha ebből Hoffenheim, Hertha, Wolfsburg hármasból csak 1-2 pontot gyűjtenek maximum, akkor óriási bajba kerülhetnek, ami miatt én úgy érzem, hogy a Mainznak ez a sorozat jelenleg nem élvez prioritást, meg egyébként is erősebb csapatnak tartom jelenleg Détári Lajos egykori klubját. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
axlbaba 2018-02-08 01:02:28
Ismét bejött ! 3/3
mono 2018-02-07 12:29:26
Spanyol, francia kupat gg-be fogom jatszani, sevilla pocsek formaban van meg ha nyer is szamitok legalabb egy vendeg golra mivel a Leganesnek nincs mit vesziteni. Koszi a tippeket!
Szoki 2018-02-07 10:07:08
Sziasztok! A Sevillával óvatos lennék

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.