2013.11. 10.

Olaszországból érkező tippek - 2013-11-10

Olaszországból érkező tippek - 2013-11-10

Szombaton két bajnokival startolt el a Serie A 11. fordulója, és véleményem szerint két papírforma eredmény született. A Catania és az Internazionale is saját közönsége előtt verte a látogatóit, előbbi az udinesét, utóbbi a Livornót. Ma nyolc mérkőzéssel tovább folytatódik a show, és teljes lesz a 11. forduló, hétfőre most nem marad mérkőzés. Három összecsapásra én is bevállalok pár tippet.

ATALANTA - BOLOGNA

Az Atalanta sokszor igen meggyőző tud lenni ha Bergamóban játszik, ma ezt ismét megtehetné, hsizen egy nem túl acálos Diamanti vezérelte Bologna érkezik a Stadio Atleti Azzurri d'Italiaba. Az Atalanta eddig hazai pályán több mint frankó, hiszen már 10 pontot kebelezett be, nem kímélve a vetélytársakat. Na jó a nagyok azért néha elkapják, így tette a Fiorentina is, Rossiék voltak az egyetlenek akik nem kegyelmeztek, viszont az Internek csak egyet engedélyeztek Bonaventuráék. A Lazio, az Udinese és a Verona azonban fejet hajtott az Atalanta előtt. A Bologna eddig nem valami kóser, gyengének érzem a bandát, főleg ha idegenbe kell menniük. Kétarcúnak is nevezhetném őket, hiszen képesek voltak Udinéből pontot csenni, a Cagliarit bucira verni, ám a Roma és a Napoli vendégeként súlytalanok voltak, de az újonc Sassuoloval sem tudtak mit kezdeni. Mind a két oldalon van egy csomó hiányzó, sérült és eltiltott játékos egyaránt, ám az Atalantánál a helyettesek felvették a ritmust, így ma nálam elég meglepő lenne ha a Bologna ponthoz jutna.

FIORENTINA - SAMPDORIA

A Fiorentina hétközben Romániában európaligázott, és nagy nehézségek árán vitte haza a Pandurii otthonából Firenzébe a három EL pontot. Ezzel Rossiék már továbbléptek a csoportból, így az utolsó kettő fordulóra nem kell teljes erődobással küzdeniük, Vincenzo Montella nyugodtan próbálgathat olyanokat is bevetni, akikre mondjuk eddig nem annyira számított az európai kupaporondon. Bizonyára fáradtak lesznek a hazaiak, vagyis jobban mint a Sampdoria, így azt gondolom, kicsit nehezebb lesz most begyűjteni a győzelemért járó három pontot. A Samp amúgy veszélyes is tud lenni idegenben, hiszen eddig több ponthoz jutott távol Genovától, mint a Luigi Ferrarisban. Volt két sima veresége, az újonc, meglepően jól muzsikáló Verona, és a kicsit maga alatt lévő AC Milan otthonában, de például a Cagliari, a Livorno és a Bologna ellen elég élvezetes meccsre voltak hajlandóak. Ezt a hajlandóságot próbálnám ma is meglovagolni, ami overben csúcsosodhat ki, hiszen ez a két banda kedveli a sok gólos meccset. A Fio hazai közönség előtt az ötből csak egyszer nem tudta ezt teljesíteni, a Samp pedig hasonló meccsszámnál háromszor is overes bajnokival zárt. Kellenek a gólok, itt ma valaki 2-1-re nyer.

PARMA - LAZIO

Ahogy a firenzeiek, úgy a Lazio is megméretteti magát Európa 2. számú kupasorozatában. Négy kör után nem is állnak rosszul, a török Tranbzonsporral viaskodnak a csoport első két helyéért. A bajnokságban hetedikek a római sasok, ám 11 forduló után már kisebb szakadék keletkezett a 6. és 7. hely között, hiszen az előttük áll Fiorentina már hat ponttal meglépett. Hogy ez ma csökkenne? Nem gondolnám, hiszen míg Joaquinék hazai pályán fogadják a Sampot, és nagy valószínűséggel be is rántják a három pontot, addig Ledesmáéknak Parmába kell ma utazniuk, ahol nem egyszerű ponthoz jutni. A Lazio amúgy sem tűnik túl erősnek ha el kell hagyni az Örök várost, győzelmet például még nem ünnepelhettek Vladimir Petkovic fiai, vereség a Juve, a Roma és az Atalanta otthonában, döntetlen a Sassuolónál és az AC Milannál. Hernanesék a pontjaik zömét az Olimpicóban szedték össze. Eközben a Parma jól érzi magát saját közönsége előtt, két nagyágyúnak (Juventus, AS Roma) jutott csak az a megtiszteltetés hogy kirabolhatta Roberto Donadoni együttesét. A Lazio még nem tart ott mint a Juve és a Roma, így idén nem nevezném őket topcsapatnak, és mivel Parmában csak a topcsapatoknak jut idén babér, na meg a totál bekkelő csapatoknak (Chievo), így Candréváék, akik egyik kategóriába sem sorolhatóak,  akár könnyen el is vérezhetnek a Sonka városában. Erős 1X ez a meccs, de aki bátor, tesz Cassanóékra.

Esemény Tipp Szorzó Iroda Tipperősség Eredmény  
Atalanta - Bologna Atalanta 2.00 6/10 2-1
Fiorentina - Sampdoria 2,5 gól felett 1.75 7/10 2-1
Fiorentina - Sampdoria Fiorentina 1.40 8/10 2-1
Parma - Lazio 1X 1.34 8/10 1-1
Parma - Lazio Parma 2.30 5/10 1-1

SOK SIKERT MINDENKINEK!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Dodo 2013-11-10 12:53:07
Atalanta - Bologna D
Fiorentina - Sampdoria H
Parma - Lazio H

további tippjeink a Foci világából

Február szökőnapjának estéjén a Svájci Kupában már a legjobb négy közé jutásért csatázik a Sion és a Young Boys. Listavezető a listavezető ellen, egy osztálynyi különbséggel. De ki fog elődöntőzni kettejük közül?
Február szökőnapjának estéjén a Svájci Kupában már a legjobb négy közé jutásért csatázik a Sion és a Young Boys. Listavezető a listavezető ellen, egy osztálynyi különbséggel. De ki fog elődöntőzni kettejük közül?
A Fradi elleni bajnoki kiütés után szeretne bizonyítani a szurkolóinak az Újpest azzal, hogy továbbjut a kupában. A probléma csak az, hogy a Paks is erre készül.
A Fradi elleni bajnoki kiütés után szeretne bizonyítani a szurkolóinak az Újpest azzal, hogy továbbjut a kupában. A probléma csak az, hogy a Paks is erre készül.
Mészöly Géza együttese ma a kupában javíthat a hétvégi vereség után. Nem lesz könnyű dolga a csapatának, ugyanis a listavezető érkezik a Megyeri útra. Fotó: mlsz.hu
Mészöly Géza együttese ma a kupában javíthat a hétvégi vereség után. Nem lesz könnyű dolga a csapatának, ugyanis a listavezető érkezik a Megyeri útra. Fotó: mlsz.hu