2017.08. 07.

Portugál és svéd bajnoki mérkőzés

Portugál és svéd bajnoki mérkőzés

A svéd bajnokságban az Európa-ligától csúnyán búcsúzó Norrköping a vendégként pocsékul teljesítő Eskilstunát fogadja. Portugáliában még csak az első fordulónál járnak: a tavalyi szezonban az El-indulásról mindössze egy ponttal lecsúszó Rio Ave a Belenenses ellen kezd. Lássuk az esélyeket!

 

Norrköping – Eskilstuna

  • Egyik csapat sem lehet büszke az elmúlt hetekben mutatott teljesítményére. A Norrköping a litván Trakaival szemben esett ki az Európa-liga 2. selejtezőkörében, majd a Göteborgtól 4-1-re kapott ki a bajnokságban egy héttel ezelőtt. Mégsem reménytelen még a helyzetük, hiszen egy győzelemmel pontszámban akár a 3. Djurgardent is beérhetik. Az Eskilstuna ennél sokkal rosszabb helyzetben van, ugyanis az eddigi 17 forduló alatt mindössze 7 pontot szerzett és a másik kieső helyen álló Halmstad is 6 egységgel megelőzi jelen pillanatban. Az Eskilstuna az eddigi egyetlen sikerét három fordulóval ezelőtt aratta a szintén gyengélkedő Kalmar ellen, de azóta újabb két vereséget szedett össze és már-már kilátástalan a helyzete. A Norrköping jóval magasabb szintet képvisel, az Eskilstuna pedig idegenben az eddigi kilenc próbálkozása közül mindössze egyszer szerzett pontot.
  • Rio Ave – Belenenses
  • Az előző szezonban az utolsó fordulóban találkoztak a bajnokságban, most pedig már az elsőben összehozta őket a sors. Akkor a Rio Ave még az Európa-liga indulásért küzdött és végül a Maritimo döntetlenje miatt egy ponttal lemaradt a hőn áhított 6. helyről. A Belenenses a kiesés ellen harcolt az előző évadban és a végelszámolásnál négy ponttal volt többje, mint a kiesett Aroucának. A Rio és a Belenenses között 13 pont volt a különbség, de az egymás elleni találkozókon 3-3 pontot szereztek a felek, ugyanis hazai környezetben mindkét gárda megverte a másikat. A záró fordulóban 2-0-ra nyert a Rio Ave. A Belenenses vélhetően nem lett jobb csapat, ugyanis a Portugál Kupában az alacsonyabb osztályú Real SC-vel szemben esett ki. Összességében a Rio Ave tűnik erősebb együttesnek és 1,80-as szorzóért érdemes lehet fogadni a győzelmére.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.