2013.12. 23.

Premier League: Arsenal - Chelsea

Premier League: Arsenal - Chelsea

Londoni rangadóval zárul a Premier League 17. fordulója, ahol a forduló előtt még listavezető Arsenal az Everton Swansea City elleni sikerének köszönhetően a 4. pozícióból az 5. helyre visszacsúszó Chelsea-t látja vendégül az Emiratesben. Az Arsenal ha nyer, visszaveszi az első helyet, Mourinho fiai pedig egy esetleges sikerrel visszakerülnének a dobogóra, felzárkózva a Liverpool mögé, pontszámban beérve Gerrardékat, és nem mellékesen beelőzve a mai londoni riválist.

ARSENAL - CHELSEA, 21:00

Az Arsenal hogy milyen jól szerepelt eddig a bajnokságban, azt az is mutatja, hogy az utolsó két fordulóban a behúzható hat pont helyett csak egyet írt fel, és még így is meg tudta tartani az első helyét a PL-ben. Mostanra azonban már úgy besűrűsödött a mezőny, hogy minden pontvesztés komoly károkat okozhat a helyezésekben. Hazai pályán nyújtott teljesítményük parádés, már ha nem vesszük ide a nyitókörben elszenvedett Aston Villa (1-3) elleni botlásukat, valamint hogy legutóbb nem bírtak Bainesékkel (1-1). Ramseyék minden hazai meccsükön eredményesek voltak, átlagban két góllal terhelve az ellenfél kapuját.

A Chelsea is bitang erős a Stamfordon, ám ha Lampardéknak elhagyják a Fulham Roadot, máris nem olyan veszélyesek a fiúk. Már három vereség is odakerült a csapat neve mellé, az Everton, a Newcastle és legutóbb a Stoke is megviccelte Torreséket. Emellett az Old Traffordon és a White Hart Lane-n is csak egy döntetlent sikerült összehozni, vagyis kitűnik, hogy tényleg nem túl acélosak Cahillék, ha nem a Stamfordon meccselnek.

Érdekesség a mérkőzéssel kapcsolatban, hogy José Mourinho tizedik alkalommal meccsel aktuális csapatával az Arsenal ellen, és az eddigi kilenc összecsapás közül egyet sem veszített el. Lenne tehát miért törlesztenie Arsene Wengernek, de a portugál szakember szerint a múltbeli statisztikák nem számítanak majd a pályán.

Igazi háromesélyes a meccs, így nehezen tippelek a győztesre. Az Arsenal remek hazai mérlege azt mondatja, hogy ők fognak örülni, ám ha megkukkantom, hogy a legutóbbi három összecsapásukon mindig a Chelsea nyert, máris eloszlik az a gondolat, hogy hazaira húzzam ezt a derbit. Így ha minden kötél szakad, akkor egy jó kis ikszet tudnék ajánlani.

Ez azonban nem egy életbiztosítás, pedig nekünk az kellene, lehet hogy át kellene evezni a gólok területére, hiszen a Tippmix erre is kínál opciót. Ha csak a legutóbb említett mérkőzéseiket nézzük, máris megszületik a tipp, hiszen azokon a két-három gól volt a jellemző, de a mélyebb múltba révedve, már találunk gól nélküli, de nyolc gólt hozó találkát is. Szóval erre se tehetjük rá a házat, de jónak tűnhet. Amit azonban nyugodt szívvel tudok ajánlani, az a mindkét csapat szerez gólt opció, és ezt azért, mert az Arsenal idén még minden hazai meccsén eredményes volt, és ha a Chelsea nem akar pont nélkül távozni az Emiratesből, akkor mindenképpen szüksége lesz egy rúgott gólra. Ez talán a legvállalhatóbb ötletem.

Viszont ez a lehetőség már igencsak keveset fizet. A cikkem írása közben felkukkantottam egy-két helyre, hogy a többi Tippster és olvasó mire adja a voksát ezzel a meccsel kapcsolatban.

TippmixPro
Fotó: TippmixPro

A TippmixPro-n például eléggé nyomasztó a hazaiakra leadott voks, így ha a nép azt akarja, akkor kicsit megkombinálom az én tippem is. A végső tippem pedig így néz ki a sok-sok agyalás után. Nyer az Arsenal (a csatolt kép alapján ezt mondja a nép), de nálam elég tutira lett véve a "mindkét csapat gólt szerez" opció, tehát a tippek összeadása utáni eredmény, Arsenal és 2,5 gól felett. Ezt a Pro-n 3,35-ös oddsal dobják utánunk, és lehet is benne ráció, mit gondoltok?

Ebben a tippben azonban nem lehetnek segítségünkre a két csapatnál hiányzó játékosok, ám a névsor egyik oldalon sem olyan vészes. Wenger a Wilshere, Oxlade-Chamberlain, Diaby, Sanogo és Miyaichi, Mourinho pedig az Essien, Bertrand és van Ginkel playercsomagra nem számíthat. Hazai oldalon talán Wilshere tűnik fontos láncszemnek, de ha idevesszük hogy Cazorla visszatért, nem lesznek gondjai a francia mesternek a támadószekció összeállításában.

Tipp: Arsenal és 2,5 gól felett
Odds: 3.35 (5/10)
Iroda: TippmixPro

Eredmény: 0-0
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2013-12-24 00:06:52
Boldog Karit! :))

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.