2012.12. 08.

Premier Liga előzetes - 2012-12-08

Premier Liga előzetes - 2012-12-08

Tavaly színpadra illő drámaisággal ért véget a Premier League: a zárófordulóban egy 94. percben rúgott győztes gól döntött arról, hogy jól megszokott vörös helyett egy kék mezű manchesteri csapat állt fel a dobogó legfelső fokára.

Nem csak a szigetország zord, borkészítésre teljesen alkalmatlan klímája miatt savanyú a szőlő tehát Sir Alex Ferguson szájában, a Man United és a Man City között tetőfokára hágott a rivalizálás.

A hétvégi házi derbin újra egymásnak ront a tabella első és második helyezettje.

A nagy manchesteri tipp előtt azonban mazsolázgassunk az előző forduló legérdekesebb eseményeiből. Az Arsenal újra vereséget szenvedett hazai pályán a kirobbanó formában futballozó Swansea ellenében, ezzel még távolabbra került a hőn áhított, BL helyet jelentő top négytől. Az ágyúsok pocsék formát produkálnak; a legutóbbi hat mérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni, ami egy 170 millió eurót érő játékosokból álló csapat esetében bravúrosan rossz teljesítmény.

A Liverpool javuló tendenciát mutat, de a kiegyensúlyozott forma és Suarez mellé legalább 1 gólképes csatár még mindig hiányzik ahhoz, hogy feljebb küzdjék magukat a tabellán. Legutóbb 1 – 0-ás sikert könyvelhettek el a Southamptonnal szemben.

A Tottenham viszont kezd kilábalni a késő őszi hullámvölgyből, múlt héten 3 góllal ütötte ki hazai pályán a Fulham együttesét. A Chelsea újra vereséget szenvedett, a szurkolók pedig egyre hangosabban követelik a frissen kinevezett edző, Rafa Benítez távozását.  

A QPR háza táján a játékosok saját maguknak osztottak virgácsot; úgy döntöttek, hogy a klub siralmas szereplése miatt idén nem tartják meg a hagyományos karácsonyi ünnepséget. Ez egy igazán szép és megható sajtóhír, bár arról nem szól a fáma, mennyi szerepe volt ebben a döntésben Redknappnek, aki tavaly a Tottenhamnél adta utasításba a karácsonyi buli eltörlését.

A legutóbbi forduló eredményei:

Newcastle

3 - 0

Wigan

Norwich

2 - 1

Sunderland

Reading

3 - 4

Man Utd

Arsenal

0 - 2

Swansea

Fulham

0 - 3

Tottenham

Liverpool

1 -0

Southampton

Man City

1 -1

Everton

QPR

1 - 1

Aston Villa

West Brom

0 - 1

Stoke

West Ham

3 - 1

Chelsea

A bajnokság jelenlegi állása

Tippek: kizárólag magas rizikójú, nagy nyereménnyel kecsegtető mérkőzéseket válogattam, a karácsonyi ajándékkasszát tételes gyarapításának reményében. Az elmúlt hetek fordulói ráadásul tökéletesen szemléltették, hogy a papírforma és a statisztikák mit sem érnek egy ilyen erős bajnokságban, mint az angol.

Az oddsokat a fekete-sárga online fogadóiroda oldaláról kölcsönöztem.

Vs.
Manchester City   Manchester United

A 164. manchesteri derbin izgalomban nem lesz hiány. A City már nem pusztán „zajos szomszéd”, ahogy Ferguson annak idején titulálta őket - mióta hatalmas csöveken folyik a kékekhez az olajpénz, kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A United első a tabellán, idén különösen jól jön vissza vert helyzetekből, legutóbbi találkozóján például kétszer is sikerült fordítania a Reading ellen.

Kérdéses, hogy milyen mentalitásban lépnek pályára majd a City játékosai, miután csoportutolsóként búcsúztak a BL-től. Abszolút háromesélyes mérkőzés, de a vörös ördögök most talán szomjasabbak a győzelemre, mint valaha.           

Tipp: V           
Odds: 3,30

Vs.
Aston Villa   Stoke City

A Villa és a Stoke mindössze 9 alkalommal találkozott eddig a PL történelme során, ebből 5 meccs döntetlennel zárult. Mindkét csapatnak van oka a magabiztosságra; a hazaiak a legutóbbi 3 megmérettetésükön veretlenek, a vendég csapatnak pedig meglepően jó az idei teljesítménye - kilencedikek a bajnokságban, mindössze 4 pont hátrányban a 4. Tottenhamhez képest.

A Stoke csatára, Peter Crouch több fogát is elvesztette egy légi csatában Coloccini ellen alig több, mint egy hete, ennek ellenére pályára lép a szombati találkozón. 

Élvezetes mérkőzésnek ígérkezik ez is, hiszen garantáltan a győzelem reményében lép gyepre mindkét együttes – éppen ezért döntetlent jósolok.         

Tipp: D           
Odds: 3,0

Vs.
Fulham   Newcastle

A Fulham katasztrofális formáján még a hazai pálya előnye sem segít mostanság, legutóbb a Spurstől, előtte pedig a Sunderlandtől szenvedtek vereséget a saját stadionjukban, utoljára október 20-án tudtak nyerni a Villa ellen. Ugyanannyi pontjuk van, mint a Newcastle-nek, ám a vendégek mintha kezdenének kilábalni a silány szériából, 4 vereség után végre győzni tudtak a Wigan ellen hazai pályán.

A Newcastle egy korai Demba Ba góllal megalapozhat egy újabb sikert.

Tipp: V
Odds: 4,25

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!

Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.