2012.10. 27.

Premier Liga előzetes, 9. forduló - 2012-10-27

Premier Liga előzetes, 9. forduló - 2012-10-27

A hétvégén Mersey-parti rangadó lesz, amelyen a két legsikeresebb liverpooli futballklub, az Everton FC és Liverpool FC mérkőzik meg egymással. Hagyományosan a Merseyside Derbyt The Friendly Derbyként hívják amiatt, hogy a család egyik része az Evertonnak, míg a másik a Poolnak szurkol. Emellett vasárnap a sorsolás még egy hatalmas presztízsmérkőzéssel is megajándékozott minket, hiszen a listavezető Chelsea a második helyen álló Manchester Unitedet fogadja.

 

4-2. Ilyen arányban győzedelmeskedett a United és a Chelsea is a múlt hétvégén. Előbbi otthon a Stoke ellen, utóbbi idegenben, a forduló talán legizgalmasabb meccsén a Tottenhamet győzte le. Sir Alex Ferguson csapata most a kékek otthonába, a Stamford Bridgre-re látogat, a Unitednek minden erőt mozgósítania kell, ha nyerni akarnak, a Chelsea ugyanis az idei szezonban 100 %-os hazai mutatóval büszkélkedhet. A United védelméből továbbra is hiányzik Vidic és Jones (mindketten térdsérüléssel bajlódnak) és Kagawa játéka is kérdéses, míg a hazaiknál az eltiltott Terry és a hétközi BL meccsen lesérült Lampard neve hiányozhat névsorolvasáskor.

A West Ham szintén négy gólt rúgott az újonc Southamptonnak, a három pont begyűjtésével sikerült a tabella felső harmadában maradniuk, nem kis örömet szerezve Frodónak, aki, mint tudjuk, amerikai létére megrögzött West Ham szurkoló (a Green Street Hooligans című, focirajongóknak kötelező remekműben legalábbis az volt).

ELŐZŐ FORDULÓ EREDMÉNYEI

Norwich City

1 - 0

Arsenal

Fulham

1 - 0

Aston Villa

Liverpool

1 - 0

Reading

Manchester United

4 - 2

Stoke City

Swansea City

2 - 1

Wigan Athletic

West Bromwich Albion

1 - 2

Manchester City

West Ham United

4 - 1

Southampton

Tottenham Hotspur

2 - 4

Chelsea

QPR

1 - 1

Everton

Sunderland

1 - 1

Newcastle United

 

TABELLA

2012-2013 Barclays Premier League Table
# Csapat P Gy D V Rg Kg Gk Pt
1 Chelsea 8 7 1 0 19 6 13 22
2 Manchester United 8 6 0 2 21 11 10 18
3 Manchester City 8 5 3 0 17 9 8 18
4 Everton 8 4 3 1 15 9 6 15
5 Tottenham Hotspur 8 4 2 2 15 12 3 14
6 West Bromwich Albion 8 4 2 2 12 9 3 14
7 West Ham United 8 4 2 2 12 9 3 14
8 Fulham 8 4 1 3 16 11 5 13
9 Arsenal 8 3 3 2 13 6 7 12
10 Swansea City 8 3 2 3 14 12 2 11
11 Newcastle United 8 2 4 2 9 12 -3 10
12 Liverpool 8 2 3 3 10 12 -2 9
13 Stoke City 8 1 5 2 8 9 -1 8
14 Sunderland 7 1 5 1 6 8 -2 8
15 Norwich City 8 1 3 4 6 17 -11 6
16 Wigan Athletic 8 1 2 5 8 15 -7 5
17 Aston Villa 8 1 2 5 6 13 -7 5
18 Southampton 8 1 1 6 13 24 -11 4
19 Reading 7 0 3 4 8 14 -6 3
20 Queens Park Rangers 8 0 3 5 7 17 -10 3

TIPPEK

Aston Villa - Norwich City
  Birmingham Villa Park, 2012.10.27. 13:45  

Két, a kieső zónába kerülés ellen küzdő csapatról van szó, a Villa a 17., míg a Norwich a 15. helyen reménykedik, hogy szép nap virrad rájuk szombaton. Egyik csapat sem jeleskedik a gólszerzésben idén, viszont bekapott gólok tekintetében remek teljesítményt nyújtanak: a Villa szurkoló 13, a Norwich drukkerei pedig 17 alkalommal nézhették végig, ahogy kapusuk keserű tekintettel kihalássza a hálóból a labdát.

Mint egy falat kenyér, úgy kell a pont mindkét együttesnek, és bár a Norwich múlt héten legyőzte az Arsenalt, szerintem 1 Holt és 1 Bent találattal ki fognak egyezni a döntetlenben.

Tipp: döntetlen
Odds: 3,30

 

Manchester City - Swansea City
  Manchester Etihad Stadium, 2012.10.27. 18:30  

A City jelenleg 18 ponttal áll a harmadik helyen, és ha a United botlik a Chelsea ellen, akkor egy győzelemmel meg is előzheti a vörös ördögöket a tavalyi bajnok. Múlt héten a West Brom otthonában, drámai meccsen törte meg a hazaiak kiváló otthoni mutatóját az olajgárda: a 23. perctől emberhátrányban játszottak, de a 79. percben becserélt Dzeko két góljával győzelemmel tudtak távozni.

Bár a Swansea is nyerni tudott a Wigan ellen, az Etihadot azért nem lehet összehasonlítani a DW stadionnal - fölényes hazai győzelemre lehet számítani.

Tipp: Manchester City
Odds: 1,58

 

Everton - Liverpool

  Liverpool Goodison Park, 2012.10.28. 14:30  

A derbi, azaz a legrégebbi toprangadó, ami 1962 óta minden évben megrendezésre kerül az angol elsőosztályban. Liverpool városában nincs középút: vagy kék, vagy vörös vér folyik az erekben, nem ritka eset, hogy egy családon belül ”Evertonian” és ”Liverpudlian” is asztalhoz ül a vasárnapi ebédnél.

A felfokozott csaták eredményeként ezeken a találkozókon került kiosztásra a legtöbb piros lap a Premier League fennállása óta, bár az elmúlt 5 összecsapáson csak 1 pirosat mutattak fel a 20 sárga mellett.

A Liverpool kezd magára találni, az Evertonnak viszont múlt héten beletört a bicskája a QPR-ba – benne van a levegőben a Gerrard hathatós közreműködésével kivívott vendégsiker, ami megfordíthatná a Liverpool eddigi, nem túl dicső szezonját.

Tipp:  Liverpool
Odds: 2,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com
Az utrechti fiatalok hetek óta zakóznak, ma a Telstar vendégei lesznek. Fotó: pixabay.com