2016.11. 18.

Rangadók estéje az Euroligában

Rangadók estéje az Euroligában

A tegnapi remek nap után ma is megkíséreljük meglovagolni az Euroliga mérkőzéseit. Török párharc, görög párharc, spanyol párharc. Micsoda parázs mérkőzések lesznek! A részletekről a kezdo5.hu szerkesztője lesz segítségünkre. A tippeket a Tippmixpro ajánlatából választottuk. Sok sikert mindenkinek!

 

 

Galatasaray

2016.11.18. 18:00

Darussafaka
Darussafaka meccsgyőztes: 1,40
  • Szinte kivétel nélkül szoros mérkőzéseket játszik utóbbi időben a vendég gárda, mely kikapott ugyan a Fenertől és a Besiktastól a török bajnokságban - nagy csatában mindkétszer -, viszont az Euroligában csak egy vereséget tudhat magáénak és menetel az élmezőnyben. A hazaiak hét találkozóból csak egyet nyertek meg a nemzetközi porondon, s úgy tűnik nem most duplázzák meg sikereik számát. Érdekesség, hogy a legutóbbi találkozókon rendre a vendég együttes került ki győztesen, ám úgy  fest, hogy nem fog megszakadni ez a minta, mert a jóval esélyesebb Darussafaka érvényesíti a papírformát, a Galata pedig nem mozdul el az utolsó helyről.
Panathinaikos

2016.11.18. 20:15

Olympiakos
Panathinaikosz meccsgyőztes: 1,60
  • A görögök klasszukos rangadója, melyen már rengeteg dolgot láthattunk, de ami a múlt tükrében a legfontosabb, hogy az előzetes esélyek törlendőek azonnal a feldobás pillanatában. A két együttes biztosan tartja magát a legjobb nyolcban, viszont kérdés, hogy a hazaiakból mennyit vett ki a szerdai madridi csata, vereség. Az Olympiakos az utóbbi két meccsen összerakta a védekezését, amivel szoros csatára késztethetik vendéglátójukat, de én így is pár ponttal a zöld-fehéreket tartom esélyesebbnek.
Barcelona

2016.11.18. 21:00

Real Madrid
Barca meccsgyőtes: 2,00
  • A spanyoloknál a Barcelona fogadja majd a Real Madridot, s elnézve a két együttes formáját nem biztos, hogy az esélyesebbnek jósolt vendégek győzelmére érdemes fogadni. Persze ahogy a másik két összecsapás, ez is tartogat magában kockázatot, de a Barca nem is olyan régen, a spanyol pontvadászatban már legyőzte a Realt. Két napja a Madrid a Panathinaikost verte nagy csatában, a Barca pedig egy alig száz pontot hozó találkozón  bukott el az Olympiakosz vendégeként. Támadásban mindenképpen javulniuk kell a hazaiaknak, erre  hazai pályán minden esélyük meg is lesz. S ha már jobbak lesznek otthon, akkor hozhatják a rangadót.

És ha egy kicsit biztosabbra megyünk akkor szelvényben jó lehet ez a megoldás is:

Barcelona - Real Madrid
Hendikep 4,5
2016.11.18. 21:00 Barcelona +4,5 1,55
Galatasaray - Darussafaka
Hendikep -1,5
2016.11.18. 18:00 Darussafaka +1,5 1,35
Panathinaikosz - Olympiakosz
Hendikep 3,5
2016.11.18. 20:15 Panathinaikosz +3,5 1,40

Eredő: 2,93
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
everydayhero 2016-11-19 00:50:33
Kíváncsi lennék a tippelési százalékokra, az a baj hogy lusta vagyok visszanézni vagy 3-4 hónapot és megnézni egyesével az eredményeket. Kurva nagy munka lenne, de biztos beszédes. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a srácok itt nem értenek hozzá. Biztosan értenek és jobban követeik a dolgokat mint egy átlag tippelő, de az élet az ő tippjeiken is kifog keményen. A lottóra is szokták azt mondani, hogy a hülyék adója, akkor a fogadás is az lenne? :D Nem kizárt!
dEEpdarK 2016-11-18 23:56:38
Barcelona csak 40 ponttal kapott ki a Real-tól. LOL :DD Jó tipp volt.
Bohi13 2016-11-18 13:23:05
Szia!
Bocsi előre is,de te Kagawa nyomába se érsz. Kár ilyen ..... írnod :D
Lass 2016-11-18 13:15:44
Hali
Panathinaikos-Olympiakos abszolút 3 esélyes tegnap a Baskonia meccsen is lerágtam a kormom idegesito mérkőzés volt Bamberg vesztette el nem a Baskonia nyert! az utolsó negyedet ilyen szinten elbaszni és akkor most magam ellen beszelek mert hazaira raktam.
De ez mind a három meccsre igaz nehéz derbik lesznek az biztos.
Good Luck!

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.