2017.11. 22.

Robog tovább a párizsi expressz?

Robog tovább a párizsi expressz?

Amit a PSG a BL eddigi meccsei során csinált idén, az több mint imponáló. Már csak az a kérdés, hogy robog tovább-e a párizsi expressz, vagy pedig a sziklakemény skótok képesek rést ütni pajzson. Lássuk.

17028 H Paris SG - Celtic
Igen (Hazai csapat nyeri mindkét félidőt?) 1,70

  • 4 BL-csoportmeccs, 12 pont, 17-0-s gólkülönbség. Ez a PSG mérlege, s természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy a párizsiak már továbbjutottak, a cél már csak a csoportelsőség. Ez már ma meglehet, s ha ma nyernek Cavaniék, akkor függetlenül a müncheni találkozótól az élről várják a sorsolást. Ennek fényében egyáltalán nem gondolnám, hogy wellnesstempóban kezdenék a találkozót még akkor sem, ha a hétvégén a Monacóhoz látogatnak. Az előzetes pletykák szerint Emery nem lesz rest a Mbappe-Cavani-Neymar hármast a kezdőbe küldeni, de olyan cikket is lehetett olvasni, hogy az utolsó pillanatig vár a szakember az összeállítással kapcsolatban. Mindenesetre annyira komoly erőbeli különbség van a két brigád között kis túlzással bármilyen összeállításban, hogy hazai pályán a lendületüket kihasználva ma is tarthatnak egyfajta erődemonstrációt. 

A várható kezdőcsapatok:

  • PSG (4-3-3): Areola; Meunier, Marquinhos, Thiago Silva, Kurzawa; Verratti, Rabiot, Draxler; Di Maria, /Mbappe/ Neymar, Cavani
  • Celtic (4-2-3-1): Gordon; Lustig, Bitton, Boyata, Tierney; Armstrong, Brown; Sinclair, McGregor, Forrest; Dembele

FH: 20:45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Sporting CP fogadja a Vitória Guimaraes csapatát péntek este, 21.15 órakor a portugál élvonal második fordulójában. A tavalyi ezüstérmes a nyitányon csak 2-2-es döntetlent játszott az Estrela Amadora otthonában, míg mai vendége 1-0-s vereséggel kezdte a szezont az Arouca ellen hazai pályán. Mindkét csapat az első bajnoki győzelmére törekszik tehát.

Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.
Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.