2013.04. 09.

Röpte, 2013-04-09

Röpte, 2013-04-09

Ma ismét Röpte a Tipplapon, ennek az oka pedig az, hogy három kifejezetten esélyes mérkőzés is szerepel a Tippmix keddi tétlapján. Mindhárom férfimeccs, egy a casablancai ATP tornáról, kettő pedig az Egyesült Államokból, Hustonból. Lássuk:

  • Az amerikai John Isner (23.) honfitársával a 20 éves, zöldfülű Ryan Harrisonnal(93.) játszik. Isner 27 éves, 205 cm magas, 107 kilogramm, igazi óriás, aki most van pályafutása csúcsán, sőt még javulhat, emellett kiváló erőnléttel rendelkezik! Harrison húsz éves, nyilván tehetséges játékos, de még sem az erőnléte, sem a játéka nem alakult ki teljesen. A labdarúgásban U21-es mezőnyben szerepelne. Minden Isner mellett szól! A rutin, az erő, a játéktudás, minden. Ha nem kényelmeskedi el, akkor ez sima hazai.
  • A spanyol Fernando Verdascónak (30.) még ennél is könnyebb dolga lehet. Ő is egy amerikai ifjú teniszezővel, a 23 éves Steve Johnssonnal (130.) csap össze, kettejük között pontosan 100 hely van a világranglistán! A spanyol igazi salakspecialista, 29 évének megfelelően minden hájjal megkent, rutinos teniszező. Ha kell fárasztja az ellent, hosszú labdamenetek alatt sem lankad a figyelme. Az a fajta játékos, akit csak egy jobb, tehetségesebb teniszező képes legyőzni! A fiatal Johnson mellett egyetlen érvet lehet felhozni a hazai pálya előnyét, de ez Verdascót aligha fogja meghatni. Sima spanyol-győzelmet várok.
  • Végül a marokkói tornán a 31 éves, szintén nagy rutinnal rendelkező, osztrák Jürgen Melzer(37.) néz farkasszemet a 26 éves német Tobias Kamkéval (81.) Melzer már túl van pályafutása zenitjén, ennél a 37.helynél már sokkal előrébb nem lesz, viszont egy jó képességű, ráadásul erős testfelépítésű és kitartó sportoló. A német már 26 éves és még mindig csak 81. helyen áll, ez sok mindent elmond róla. Ez nem rossz helyezés, de aki 26 évesen még mindig itt jár, az sosem lesz top10-es játékos. A három meccs közül talán ez a legkockázatosabb, ám én a rutin és a játéktudás miatt biztosan az osztrákra fogok fogadni.

077

1

J. Isner - R. Harrison

H 1.40

K 23:00

ápr. 09

078

1

S. Johnson - F. Verdasco

V 1.33

K 23:00

ápr. 10

003

1

T. Kamke - J. Melzer

V 1.40

K 14:00

ápr. 09

Eredő: 2,6

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Paramedic 2013-04-09 23:39:26
J.Melzert hála Istennek megéreztem ( nem húztam be hazaiba) inkább sehová. A többi kettőnek jönnie kell = )
JCSfella 2013-04-09 18:33:57
Ezúttal (is) vakon bízom benned/bennetek. Hajrá :D
Tapuah 2013-04-09 15:43:57
Kedvelem ezt a sportot és ezeket a szorzókat érdemes is játszani. :-)

további tippjeink a Tenisz világából

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!