2017.11. 04.

Serie B: minden a Novara mellett szól

Serie B: minden a Novara mellett szól

Érvényesítheti a papírformát a Serie B mai összecsapásán a Novara csapata.

Novara-Pro Vercelli  
HAZAI - 1.86-tippmixpro

  • A Serie B-ben a 13. fordulót rendezik. A hazaiak a középmezőnyben helyezkednek el, 17 pontosak, nem esélytelen egy play off-hely megszerzése, ehhez viszont javítaniuk kellene otthoni formájukon (2-0-3). Eugenio Corini csapata kiszámíthatatlanul szerepelt az elmúlt hetekben, három győztes mérkőzés után otthon kapott ki, majd döntetlenezett idegenben. A keretben egy csatár és egy védő sérülés miatt nem léphet pályára. A Pro Vercelli az elmúlt hetek vereségei miatt lecsúszott az utolsó helyre, egyelőre nem rúgták ki Gianluca Grassadonia vezetőedzőt, de ha nem tud eredményt produkálni, biztosan megválnak a nyáron kinevezett szakembertől. 10 pontja van a gárdának, idegenben eddig egy győzelem, egy döntetlen és három vereség áll a neve mellett. Ma fontos játékosok nem állnak rendelkezése, egy bekk eltiltott lesz, rajta kívül még egy hátvéd, egy középpályás és egy támadó sérült. A Novara erősebb kerettel rendelkezik, és ma a Pro Vercelli ellen be is húzza a három pontot a hazai együttes.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!