A 10-ik forduló záróeseménye az AS Roma – Chievo találkozó, melyen a listavezető fogadja a tabella utolsó helyén álló gárdát. Ez az igazi országos hazai, a papírforma eredmény, de mint tudjuk az ilyen mérkőzések szoktak a nagy buktatók lenni. Ahogy Vin Diesel szokta mondani, „DE NEM MA” Az Farkasok statisztikája messze földön ismert, és már-már mesébe illő, misztikusan megfejthetetlen teljesítményt nyújtanak Rudi Garcia tanítványai.
![]() |
Tippmixen: 052 |
![]() |
| AS Roma | Serie A | Chievo Verona |
Kilenc forduló alatt nem találtak legyőzőre, egy gólt kaptak eddig a szezonban, míg ők huszonhárom alkalommal mattolták az ellenfeleket. Az első félidőben még nem kaptak gólt és az Udinese elleni mérkőzést megelőzően minden mérkőzésüket két góllal nyerték meg. Viszont amit elvesz a sors azt visszaadja máshogyan, jelen esetben az Udinese elleni bajnokin 0-0-nál kiállították D. Maicont, így emberhátrányba kerültek, de jött az amerikai ász Bradley és gólt lőtt a mérkőzés utolsó részében, így megint nyert a farkas had.
A Chievo egyenes ellentéte a fővárosaiknak. Utolsó helyüket a tabellán, eddig megszerzett egy győzelmüknek, egy döntetlenjüknek és hét vereségüknek köszönhetik. Kevesebb, mint egy gólos átlag mérkőzésenként, kilenc forduló alatt hét találat. Tizenhét alkalommal össze szerencsétlenkedték a védőik az ellenfélnek a gólt. Az i Giallorossi hazai pályán négy alkalommal lépett fel, s az Olimpico lelkes drukkerei négy ízben örülhettek csapatuk győzelmének. Tizenkét gólt rúgtak és pontosan nullát kaptak. Kiszámolhatjuk tehát, hogy ez háromgólos átlag mérkőzésenként. A vendégek idegenben négy kört követően egy megszerzett ponttal a tabella 19-ik helyén tartózkodnak. A veronai alakulat összesen egy gólt tudott a közösbe tenni az idegenbeli fellépéseikkor, cserébe héttel kínálták meg őket.
Forma alapján a fővárosiak utolsó öt mérkőzésük megnyerték és 13-0-ás gólarányt tudnak felmutatni, míg Giuseppe Sannino fiai öt vereséget sorozatban. Három gólt szereztek, kilencet kaptak. A fővárosaik ma este a Chievo után tízig szeretnének számolni, erre minden esélyük megvan, de Rudi Garcia felhívta a figyelmet, hogy ez lesz az eddig legnehezebb mérkőzés, mert egy olyan csapat ellen játszanak, ami az életéért küzd és a teher egyre fokozódik az i Lupi-n. Mai mérkőzésen már újra a kezdőben szerepelhet Gervinho, míg a csapatkapitányra Francesco Tottira nem számíthat a mester. Ha ma nyernek, akkor új rekordot állíthatnak fel. Nem ma fogja a Roma elbukni első pontjait, így ajánlanám a (0-1)-es verziót vagy az OVER lehetőséget. Országos hazai az irodák szerint, az emberek szerint, és szerintem is. Ma nyerni fog az AS Roma!
Tipp: hazai – 1,24 (0-1) hazai – 1,70 Over – 1,65



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Ha nem tetszik az elemzés nem kell elolvasni.
Destro, Totti és Gervinho sérült! Maicon eltiltott! Ne ígérj olyat ami nem igaz. :)
Egyetértek a leírtakkal minden a Róma mellett szól.Bár ilyenkor szokott lenni egy jó kis X.