Új rovatunkban azok a szorzók fognak helyet kapni, amelyek a Tipplap többi rovatában ritkábban olvashatóak, nevezetesen 2,0 környékén, adott esetben fölötte próbálunk keresgetni. Három olyan mérkőzést választunk nap, mint nap, amelyek szorzója megfelel ennek a követelménynek. A három meccset szólóban játsszuk egységnyi téttel, a bankrollunk változását pedig naplózni fogjuk. Minden tippünket meg is indokoljuk pár mondatban. Az eseményeket a Tippmixpro ajánlatából választottuk. Sok sikert mindenkinek!
Tegnap a háromból megint egy lejött, a Bari 2-1-re nyert, így 3,55-szörös szorzóval jött vissza a háromból egy 3E-nyi tét. Ez azt jelenti, hogy 1,65 plusz egység volt a profit. Ma a bankroll ígyx 96,15-ről indul. Mivel szombat van, bőséges ajánlatból lehet választani, bőven, így a döntetlenekre mentem rá megint két esetben, egy alkalommal pedig a Premier Liga egyik meccsét választottam.
- A Genoát már a múltkor bepróbáltam a döntetlennel, akkor nem sikerült, így a sorozatuk már 16 bajnoki meccsre hízott. Mivel ma a rajtnál kissé beragadt Sassuolo otthonába látogatnak, bőven megfelelne nekik a döntetlen is. Egy nagyon elszánt és győzelemre éhes Sass megy majd nekik az első perctől fogva, nem lesz könnyű a döntetlent sem kiharcolni. Az esélyek nagyjából kiegyensúlyozottak, ma lejöhet az X
- A második meccs a német harmadik vonalból érkezik. A hazai pályán a Regensburg a 10. helyen áll 10 pontjával, a vendégalakulat pedig a Fortuna Köln, akik a negyedikek 12 ponttal és rájuk vonatkozik a statisztika is, immár 15 bajnoki meccse nem játszottak döntetlent. Az esély itt is kiegyenlített, megjöhet az X.
- A harmadik mérkőzésem a Premier Ligából való. A nemzetközi porondon vereséget szenvedő Arsenal látogat a Hull csapatához. négy fordulót játszottak még csak le a Premier Ligából, így a tebellának még annyira nincs jelentősége, viszont az tény, hogy az Arsenal kétmeccses győzelmi szériában van és egyértelműen ütősebb csapat, a Hull pedig bár hazai pályán fogadja Wengeréket, mégis erősen valószínű a veresége, hiszen két forduló óta képtelenek olyan játékra, amely győzelmet eredményez. Küzdelem lesz, de a végén egy góllal hazaviszi a három pontot az Arsenal!
|
Sassuolo - Genoa |
2016.09.18. 15:00 |
3,20 |
|
|
Regensburg - Fortuna Köln |
2016.09.17. 14:00 2-2 |
3,10 |
|
|
Hull City - Arsenal |
2016.09.17. 16:00 1-4 |
3,40 |
A tét marad 3E, így a bankunk a fogadás végén 86,15 E. Sok sikert mindenkinek a szombati szelvényeihez! Utólag láttam, hogy a Genoa 18-án lesz. Így ma két meccs marad az ajánlatban, holnap pedig négy lesz.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Amúgy ha nem bánod, én is negosztanék néha gondolatokat az oldalon.