2015.01. 13.

Távirati stílusban

Távirati stílusban
A rovat címének megfelelően néhány rövid mondattal megtámogatott tippeket olvashattok egy kattintással.
 
120 Bristol City - Doncaster     H 1.80
 
Az FA kupában ma a visszavágókat rendezik és ezen a meccsen két harmadosztályú játszik a továbbjutásért. A bajnokságban a Bristol elég jól szerepel és ennek megfelelően a feljutás egyik várományosa. A Doncaster a másod osztályból érkezett az idény elején és bár a tervük az volt, hogy visszakerülnek, de az eddigi formájuk nem túl meggyőző és ennek megfelelően a tabella alsó harmadában vitézkednek egyenlőre. a két csapat eddigi teljesítménye között van kb húsz pont teljesítmény a hazaiak javára és amit fontosnak gondolnék, hogy ezeknek a pontoknak a jó részét otthon szerezte meg a Bristol. Óvatosabbaknak javaslom a Bristol tovább jutást, de én megpróbálom a rendes játékidőben a hazai győzelmet.
 
129 Wolverhampton - Fulham    H 1.85
 
Továbbra is az FA kupában kalandozom.  Akárcsak a másik meccsen itt is jelentős különbséget látok a két csapat pillanatnyi formája között.  Nekem úgy tűnik, hogy a Fulham számára az is sikernek könyvelhető el, hogy az első meccsen sikerült egy döntetlent játszani és bár ez kupa meccs és Angliában az utolsó is bármikor elverheti az elsőt én mégis úgy látom, hogy ma ki kellene jönnie a papírformának és a hazai drukkerek örülhetnek a találkozó végén.
 
141 S. Bolelli - D. Goffin    V 1.32
 
A mai nappal elkezdődtek az Ausztrál Open selejtezői, de azon még egyik hősünk sem érdekelt ők ezen a Sidney-i versenyen melegítenek be az év első GS versenyére. Bolelli az 54. a világranglistán szemben Goffin 22. helyével, de ami inkább jelzi a kettejük közötti vélhető különbséget, hogy Goffin a második kiemelt ezen a versenyen míg Bolelli nem kapott kiemelést. Ez persze nem jelenti automatikus győzelmet a belga számára, de szerintem jó esély van rá, hogy vele találkozhatunk még a következő fordulóban is.
 
Eredő odds: 4.3956
 
hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
4ker 2015-01-13 19:14:48
A Bristol meccs rizikós kissé. Az igaz, hogy otthon nagyon jók, viszont a Doncaster idegenben eredményes. A Bristol küzd a feljutásért, míg a Doncasternek csak a kupa maradt ilyen tekintetben.
ferike71 2015-01-13 12:17:03
teniszel kapcsolatban csak anyi ,hogy kemény pályán jók minda ketten.

további tippjeink a Foci világából

A sereghajtó már edzőt váltott, ám egyelőre ez sem segít. A vendégek nincsenek rossz passzban - ebből indultunk ki a mai tippünk meghozatalakor.
A sereghajtó már edzőt váltott, ám egyelőre ez sem segít. A vendégek nincsenek rossz passzban - ebből indultunk ki a mai tippünk meghozatalakor.
A hazai együttes az utolsó előtti, a vendégek viszont jó formájuknak köszönhetően már a 6. helyen tanyáznak. Kombinált tippet raktunk össze.
A hazai együttes az utolsó előtti, a vendégek viszont jó formájuknak köszönhetően már a 6. helyen tanyáznak. Kombinált tippet raktunk össze.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!