2014.02. 22.

TBL: Gaziantep BB - Banvitspor

TBL: Gaziantep BB - Banvitspor

A török bajnokság szombati játéknapján egymásnak feszül a liga két legjobb formában levő csapata a Gaziantep és a Banvitspor. Az irodák egyértelműen a listavezető vendégek sikerét várják, viszont én azt mondom, hogy nem eszik olyan forrón a kását és, hogy ez a meccs bizony nem kicsit meglepetés szagú. Nézzük ezt az összecsapást kicsit részletesebben.

 

Gaziantep BB - Banvitspor
  Karataş Şahinbey Sport Hall, 2014.02.22. 15:00  

A tavalyi év végén a Gaziantep még a kieső helyek környékén volt, mára azonban már a rájátszásért küzd a kék-fehér alakulat. A játékoskeretükkel nem volt baj eddig sem, viszont az eredmények sehogyan sem akartak jönni és sérülések is nehezítették a csapat dolgát. Az idei év azonban hatalmas változást hozott a csapat életében, nem jött új játákos, a mester is a régi, viszont a nagy sztárok végre egy igazi csapattá kovácsolódtak össze akik a közösség érdekét sajátjuk elé tették. Ez nem is maradhatott eredmény nélkül, a Gaziantep 11 meccset nyert zsinórban, olyan csapatokat fektettek két vállra mint az Eurocupban szárnyaló Kolejliler, a francia Dijon, vagy az Eurochallenge egyik legerősebb csapata az orosz Triumph. A nemzetközi porondon 5/0-val állnak a csoport első helyén, bebiztosítva már a csoportgyőzelmet, de a török bajnokságban is a gyenge kezdés után már a rájátszást érő nyolcadik helyen tanyáznak.

A játékoskeretről annyit, hogy erős, sőt mondhatni úgy hogy a török bajnokság élcsapatai a Fenerbahce, a Galatasaray, az Efes és a Banvit után a legerősebb. Irányító poszton egy rutinos török játékos Serkan Erdogan található, aki millió csatát megjárt már, fénykorában az Efesben és a török válogatottban is csillogott, de még így a 35-ön túl is nagyon hasznos tagja tud lenni a jelenlegi csapatának. A hátvédsorban még Ernest Bremer található, aki az Armani Milánóval és a Fenerbahceval is több szezont lehúzott az Euroligában. Kettőjük mellett ki kell még emelni a kosok alatt levő két szerb óriást Borovnjakot és Stevicet. Mindketten tavaly a Stelmettel lengyel bajnokok lettek, ennek megfelelően kiválóan megértik egymást, egy összeszokott párost alkotnak. Előbbi játszott többek között a Gran Canariában is, utóbbi pedig Crvena Zvezda növendék, de megfordult a Bilbaonál és az Oldenburgnál is. Végül, de nem utolsó sorban a szlovén Domen Lorbeket kell kiemelni, aki ugyan elmarad játéktudásban a Barcelonában pattogtató testvérétől Erazem Lorbektől, de ezen a szinten ő is igen komoly játékosnak számít. A padon is ül több minőségi játékos, akik bármikor értékes pontokkal tudnak beszállni a meccsbe, gondolok itt elsősorban Ermis Barisra illetve az NBA-t is megjárt Terrico Whitera. Egy olyan keret amely mindenképpen rájátszásra hivatott, sőt úgy gondolom, hogy nekik nem is a nyolcadik, hanem inkább az ötödik-hatodik helyen kellene lenniük, de mint tudjuk ami késik nem múlik, hosszú még az alapszakasz.

A Banvitspor egy érdekes, de méginkább mozgalmas fél éven van túl. Lehetőséget kaptak rá, hogy selejtezzen az Euroligáért, viszont az Oostende ellen kevésnek bizonyultak így maradt a második számú Európai kupasorozat, az Eurocup. A keretet azonban az Euroligához igazították, ennek megfelelően a török bajnokságban szárnyalnak, 18 meccsen mindössze egy vereséget szenvedtek, aminek köszönhetően toronymagasan vezetik a tabellát és már szinte most borítékolható, hogy ők fognak az egyes rajtszámmal indulni a rájátszásban. Egy kiváló irányítóval rendelkeznek Earl Rowland személyében, aki tavaly szinte egymaga húzta a Riga szekerét a nemzetközi porondon. Rajta kívül a nagyöreg Sammy Mejia az, akitől a csapat játéka nagyban függ, a dominikai játékos nemrég még a CSKA-ban kosárlabdázott, a Banvitban pedig mondhatni, hogy másodvirágzását éli. A csapat két legutóbbi erősítése Klemen Prepelic és Stefan Markovic viszont csak részben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, főleg igaz ez a szerb irányítóra aki 5 pontos átlagával nem nyűgözte le a csapat vezetőségét. Charles Davis a csapat elsőszámú centere, aki egyébként 13 pontot termel meccsenként minden bizonnyal kihagyja ezt a meccset is mint ahogyan kihagyta az előzőt is, az amerikai óriás ugyanis sérüléssel bajlódik és mivel a Banvitnak nem égetően fontos a győzelem ezért nem akarják megkockáztatni, hogy az amerikai játékos rásérüljön a már meglévő sérülésére.

Mindent összegezve ez a két csapat között közel sincs ekkora különbség mint amit a tabella mutat. A Gaziantep szezon eleji bukdácsolása miatt van csak a nyolcadik helyen, de ha figyelembe vesszük azt, hogy 11 meccset nyertek zsinórban rájövünk, hogy bizony egy komoly csapatról beszélünk. A hátvédsorban pikáns összecsapások várhatók Mejia és Rowland ugyanis már számos meccset nyertek a Banvitnak, de hazai oldalról Baris és Bremer is kiváló védekezők akik féken tarthatják a listavezető két legnagyobb fegyverét. A kosok alatt az évek óta együtt játszó szerb duó Borovnjak és Stevic  lehetnek a meccs kulcsfigurái, akik Charles Davis hiányában komoly előnyt jelenthetnek a Gaziantepnek a négyes és az ötös poszton. Két kiváló formában lévő csapat összecsapásán nagy harcot várok, de mivel a Gaziantepnek sokkal jobban kell a győzelem és a hazai pálya előnye is mellettük van ezért szinte biztos vagyok benne, hogy nem fognak nagy zakóba beleszaladni hazai szurkolók előtt. Nagyon meglep ez a hatalmas hendi , szerintem 4-5 pontnál nem lesz több közte, ha egyáltalán nyer a Banvit.

  • Tipp: Gaziantep +9,5
  • Odds: 1,50 (10/10)
  • Iroda: TippmixPro

Eredmény: 58-60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Foxihaver 2014-02-22 17:45:35
Sziasztok!
Újfent köszönöm szépen fantasztikus irásod, és a még annál is jobb tippet, Isten tartsa meg jó megérzésed és közlékenységed!
sludgeboy 2014-02-22 11:48:20
Szia egy apró kérdés a beten +6,5 van 1.88 belefér még avagy sem? Igaz 3pont nem sok de sokszor még 1 is számít emiatt érdeklődnék van e ebben fantázia?

köszi
további szép napot

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.