2015.08. 13.

Tenisz babák

Tenisz babák

Sokan kerülik a női teniszt, kevésbé megbízhatónak tartják, és vélhetőleg igazuk is van. Én azonban azok közé tartozom, akik ha teniszre fogadnak, akkor általában a gyengébbik nem képviselőit választják, egész egyszerűen azért, mert őket követem valamilyen szinten. Ma egy páros meccset hoztam nektek, amit a tippmix kínálatában is megtalálhatunk. Ezt szeretném megosztani veletek, illetve buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg aranyat érő gondolatait akár a többi meccsről is.

14022 Mladenovic K / Pliskova K – Krajicek M / Strycova B

Mladenovic amihez hozzáér az arannyá válik. Legalábbis női párosban. Múlt héten Benciccsel sikerült tornát nyerni, most pedig Karolina Pliskova oldalán próbálkozik a francia hölgy, aki a mi Babos Timink oldalán szokott a legtöbbször feltűnni. Nem új azért ez a felállás sem, hiszen már idén a salakszezonban Madridban is így játszottak, és ott is jók voltak. Shvedováék legyőzése mindenképpen nagy fegyvertény egy nem állandó párostól, szóval várhatók további sikerek. Ma könnyebb dolguk lesz elméletben, mint az első körben, így én bizalmat szavazok Mladenovicéknak. Már csak azért is, mert ezúttal Pliskova sem érdekelt már az egyes versenyben, így minden erejével idekoncentrálhat.

Tipp: Mladenovic K / Pliskova K – A mérkőzés győztese  H  1.60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
triiix 2015-08-14 15:28:47
Köszönöm a gondolatokat. Végül csak Bryanékat raktam, mert a másik 2, elég fej vagy írás lett volna :)

további tippjeink a Tenisz világából

A főtipp még a Montreal Masters egyik elődöntője, de a többi komment-tipp már Cincinnatiból való. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).

2026.08. 11. Teniszbabák - 08.11.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Új hét kezdődik, immáron az augusztust tapossuk, hamar vége szakad a nyárnak. Rohamosan közeleg az idény negyedik-, utolsó Grand Slam tornája, a US Open, amire már gőzerővel folyik a felkészülés a tengerentúli tornákon. Ezen a héten a Montreali ATP1000-res masters lesz a főrendezvény, de lesz néhány challenger torna is. Ezekből szemezgetünk!