2016.02. 11.

Tenisz babák offenzíva

Tenisz babák offenzíva

Sokan kerülik a női teniszt, kevésbé megbízhatónak tartják, és vélhetőleg igazuk is van. Én azonban azok közé tartozom, akik ha teniszre fogadnak, akkor általában a gyengébbik nem képviselőit választják, egész egyszerűen azért, mert őket követem valamilyen szinten. Ezúttal a Szentpétervári tornáról hoztam egy mérkőzést. Ezt szeretném megosztani veletek, illetve buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg aranyat érő gondolatait akár a többi meccsről is.

06192 - 01

Belinda Bencic - Annika Beck
Szentpétervár, 2016.02.11. kb. 12:00

Törtem a fejem, hogy a sok jónak tűnő meccs közül mit válasszak, de végül úgy gondoltam, hogy mégsem ugrok be a bukik kedvességének, hanem a száraz tényeknél maradok. Mindkét lány játékát nagyon kedvelem, pedig hozzá tartozik, hogy Bencicet eleinte nem komáltam, mivel az első top5-ös győzelmét Wozniacki ellen aratta, majd elkezdte folyton megverni tavaly. Viszont egy remek teniszező a fiatal lány, és Hingis mentoráltjaként nem véletlen játszik ilyen magas szinten. Hétvégén a németek ellen döntő szerepet játszott a FED kupa továbbjutásban, hiszen Petkovic ellen én is tudtam, hogy jó eséllyel lép pályára, de a friss grand slam győztes Kerbert is le tudta győzni. Beck tegnapi Hradecka elleni mérkőzését volt szerencsém nézni, és számomra óriási csalódás volt az a meccs. Persze tudom, hogy képes jobb játékra is, de semmiképp sem tart még ott mint a svájci kolléganője. Az első szettben break előnyt adott le könnyedén, a másodikban pedig kettős break előnyben is volt, mindkettőt leadta, majd a döntő szett pedig gyakorlatilag egy break parádévá alakult kölcsönösen. Bencic sem tartozik a legbrutálisabb adogatók közé, de ennél sokkal megbízhatóbb. Mellé pedig jobb fogadó, és technikásabb teniszező is jelenleg. Míg Hradecka ellen jól jöhetett ki a hosszú labdamenetből Annika, addig itt ez a visszájára sülhet el. Így én úgy gondolom, a tegnapi Beck, és a hétvégi Bencic játékokat látva, hogy ha nem fog ki valami borzasztó napot a svájci lány, akkor viszonylag könnyen nyerhet ma, és a harmadik német válogatottat is kipipálhatja a listáján pár napon belül.

Tipp:

Pontos végeredmény: B. Bencic 2:0 – 1.55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Djokernole33 2016-02-11 16:06:02
Ez szep volt, gratu.
yetitetem78 2016-02-11 15:55:18
Gratula! Az eleje necces volt de kell ilyen!)))

további tippjeink a Tenisz világából

friss 4 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!