2016.01. 19.

Tenisz babák offenzíva

Tenisz babák offenzíva

Sokan kerülik a női teniszt, kevésbé megbízhatónak tartják, és vélhetőleg igazuk is van. Én azonban azok közé tartozom, akik ha teniszre fogadnak, akkor általában a gyengébbik nem képviselőit választják, egész egyszerűen azért, mert őket követem valamilyen szinten. Hajnalról választottam ezúttal egy mérkőzést az Ausztrál Open női egyes küzdelmeiből. Ezt szeretném megosztani veletek, illetve buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg aranyat érő gondolatait akár a többi meccsről is.

Ismét bizonyságot nyert, hogy a túlagyalás nem vezet jóra. Három mérkőzés között őrlődtem tegnap, Lepchenko győzelme, és Tatjana Maria volt a másik, illetve a kiajánlott Pironkova. Ebből Lepchenko volt az első és leghatározottabb gondolatom, de sikerült mindkettőről lebeszélnem magam, és belenyúltam az egyetlenbe ami elment. Ma hasonló helyzet állhatna elő, de ma megyek az első gondolattal, amit amúgy jónak is érzek ezúttal.

03463

Kristina Mladenovic - Nicole Gibbs
Melbourne, 2016.01.20. kb. 06:30

Két 22 éves hölgy összecsapása, kettejük közt viszont jó nagy rés van a ranglistán. Persze ez alapvetően semmit nem jelent, elég ha csak Halepre gondolunk aki második, és ma bőven 100-on kívüli teniszező ejtette ki. Viszont a két fiatalnál a karrierjük menetéről árulkodó dolog. Tavaly még 100-on belül kezdte itt kvalifikáció nélkül Nicole a küzdelmeket, most pedig hátrébbról indul, és már több meccset is le kellett játszania. Ezért nem szabad a zöld négyzetekre elugrani amiket halmozott tavaly év végén is, mert azok más színvonalú tornák. Mindketten a második körig jutottak eddig maximum az Ausztrál Openen, valamelyikük ma tovább megy ennél ez már biztos. Mladenovic a US Openen már negyeddöntős is volt, Wimbledonban és a Garroson harmadik körig ment már, arról nem is beszélve hogy vegyes párosban már nyert grand slamet, illetve női párosban is döntőzött már. Összességében elmondhatjuk, hogy minden tekintetben előrébb tart a karrierjében ugyanabban a korban. Cibulkova verésével pedig jelezte, hogy rendben van a formája. Hajlamosak vagyunk nem figyelembe venni a párost, holott az is segíti formába lendíteni az embert, tegnap ez Shvedován is látszott, Mladenovicék pedig nagyon megszorongatták múlt héten döntőben Hingiséket. Amúgy az idei két vereségét is egy későbbi torna győztestől, illetve az akkor parádés formát mutató Garciától szenvedte el egy elég szoros meccsen. Persze Gibbs formája is remek, de az ellenfelek színvonala egy szinttel lentebb van, és ezt érzem a két teniszezőnél is. Bouchard könnyen verte, és bár sokak szemében istenkáromlás lesz ez, de Mladenovic tud olyan teniszt bőven mind Genie. Cornet őt is lemosta a döntőben igazából. Nem állítom, hogy ez egy könnyű meccs lesz, de megvannak az eszközei a francia lánynak a győzelemhez. Gibbs az 1.66 magas Koukalovával is azért csak három szettre kényszerült, akinek a tűzereje finoman szólva sem hasonlítható össze az 1.84 magas Mladenovicéval. Jól támadja a második szervát amúgy Gibbs, de Cibulkova ellen remekül ültek az első szervák, és abból a pontok Kristinának, és ez bajt jelenthet Nicole számára. Már csak azért is, mert fogadóként a francia is remek, és az 1.68 magas Gibbs szervái azért nem a legjobbak közé tartoznak abszolút. Elmondhatjuk, hogy ebben a hónapban már sokat hozott a konyhára nekünk Gibbs, és még egyszer ezt várom tőle, ezúttal viszont a saját kárára.

Tipp:

A mérkőzés győztese: K. Mladenovic 1.50

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Djokernole33 2016-01-20 11:16:45
Tennis babukak kuzdelme, aga vs. Genie. Live in eurosport.
jam 2016-01-20 00:15:45
Szia, Kuznetsova,Vinci, Bencic,Puig, Radwanska gyozelmeket varok ( Kasatkina is valoszinu)
ToMMo 2016-01-19 17:18:57
Bár 1.20-as odds csak, de Agnieszka Radwanska reggel kiporolja a kanadai szépség Bouchard csinos farát, én azt semmiképp nem hagyom ki fogadás terén. :) ;)

további tippjeink a Tenisz világából

A főtipp még a Montreal Masters egyik elődöntője, de a többi komment-tipp már Cincinnatiból való. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).

2026.08. 11. Teniszbabák - 08.11.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Új hét kezdődik, immáron az augusztust tapossuk, hamar vége szakad a nyárnak. Rohamosan közeleg az idény negyedik-, utolsó Grand Slam tornája, a US Open, amire már gőzerővel folyik a felkészülés a tengerentúli tornákon. Ezen a héten a Montreali ATP1000-res masters lesz a főrendezvény, de lesz néhány challenger torna is. Ezekből szemezgetünk!