2014.05. 11.

Teniszcsokor

Teniszcsokor

A madridi közönség még döntőt lát a spanyol fővárosban, viszont a csizma közepén már megkezdődik a Garros előtti utolsó nagy verseny, a szintén 1000 pontot érő római Masters. A mezőny megközelítőleg ugyan az lesz, mint Madridban, de persze akadnak változások is. Ma sok jó meccs közül lehet választani, ezért a hármas kombóm eredője erősebb is lesz a megszokottól, hiszen a három biztosabb meccs egyik szorzója elég jól viszi felfelé az eredőt! 

14:00 Jerzy Janowicz - Philipp Kohlschreiber Jerzy Janowicz 1.85 1-2
14:30 Andreas Beck - Sebastian Schwartzman  Andreas Beck 1.4 1-2
13:00 Andrey Golubev - Adrian Mannarino Andrey Golubev 1.3 2-0
    Eredő 3.37 8/10

ATP - Madrid

Kei Nishikori - Rafael Nadal

A salak királyának lehet, hogy meggyűlik majd a baja a kis fürge japánnal. Tegnap maratoni csata után, csak a 9. meccslabdáját sikerült értékesíteni Nishikorinak. A mutatott játéka alapján bőven elfér a döntőben, viszont lassan ki fogy majd a tank. Barcelonát behúzta, Madridban döntő, ez annyit jelent, hogy más gyakorlatilag 2 hete minden nap pályán van, ráadásul tegnap közel 3 órát meccselt Ferrerrrel. Friss tehát semmiképp nem lesz. Nadal végiggyalogolt a mezőnyön, és azt hiszem, bizonyíthat majd magának, és behúzza ezt a meccset. A 19,5-ös gémhatár viszont elég csábítónak tűnik. Annak ellenére, hogy Kei az underdog vélhetően azért 8 játékot össze fog majd kaparni Nadal ellen, talán overbe húzható. Igazából nagyon más ötletem nincs is.

WTA - Madrid

Maria Sharapova - Simona Halep

Maria jó formának örvend, tegnap a salakba döngölte Radwanskát. Tornagyőzelemmel érkezett, és nem elképzelhetetlen, hogy tornagyőzelemmel folytatja. Simona viszont szívós kis játékos. Jól védekezik, és nagyon jó a kontrajátéka. Ellentétben Radwanskával, Ő tud támadni is. És, ha az ellenfél az agresszor, akkor Maria tehetetlen. Tegnap Radwanska ellen láthattuk, ha kicsit támadóbb az ellenfél, akkor meg lehet zavarni az oroszt. 2,4-ért meg lehet próbálni, hogy döntő szettet játszanak, de őszintén itt se nagyon érzem, hogy merre kellene elindulni. 

ATP - Róma

Robin Haase - Jeremy Chardy

Két világtalan játékos csatája lesz ez. Haase sokkal jobb játékos, de nem mernék egy fityinget sem tenni a hollandusra, mert képes teljesen agyatlan dolgokra, mint ahogy mai ellenfele is. Ha muszáj lenne megindulnom valamerre, akkor az Jeremy lenne, de mivel nem muszáj, ezért dobom az egész meccset a kukába. 

Pablo Andujar - Radek Stepanek

Andujar kicsit vesztett a lendületéből, és kezd visszaállni a saját szintjére. Minden esetre nem megállíthatatlan feladatot sodort elé a sors. Stepa nincs túl jó formában, és közeleg a Garros is, ahol inkább szeretne jól szerepelni. Andujar favorit, remélhetőleg be fogja bizonyítani, de nekem nem éri meg a kockázatot. 

Mikhail Kukushkin - Joao Sousa

Ezt a párharcot elintézném annyival, hogy : nobet. 

John Isner - Jürgen Melzer 

Ránézésre akkora over, mint a ház, csak ugye 23,5 a határ, ami elég magas. Csodálkoznék, viszont, ha sok brék lenne, ennek ellenére nem az over felé indulnék el. Isner a madridi tornán párosban hátfájdalmak miatt visszalépett, az egyes meccsét persze letolta, de kikapott Ferrertől. Ma könnyebb lesz az ellenfél, de kérdés mennyire akar Ő itt nyerni. 

Jerzy Janowicz - Philipp Kohlschreiber

Első választásom mára a lengyel legény sikere. Ha valaki megnézi Janó utolsó néhány mérkőzéseinek eredményét, azt hiheti, hogy megőrültem. Lehet, hogy őrült vagyok, de számomra ez egy igen jó kis value bet! Janowicz már Gulba ellen megmutatta, hogy a formája felfelé ível, bomba adogatásait nagyon nehéz kezelni, és fogadóként is bámulatos dolgokat csinált Madridban. Ellentétben a némettel, akinek formája leszálló ágban van. Giraldo ellen feladta a meccsét, majd kikapott Németország kellős közepén egy gyatra Istomintól, majd ezt megfejelte egy madridi Marinko Matosevic elleni vereséggel. El is ásnám magam szégyenemben. A forma továbbra is lefelé fog menni, míg Janowicz lassan de biztosan elkapja a fonalat. 

Tommy Robredo - Juan Monaco

Robredo idén nem villog annyira, hiába nem mai gyerek már Ő sem. Monaco egy ordenáré balfék, de ekkora oddson nem fogadnék ellene, mert képes Ő jól játszani, ha nagyon akar. 

*Andery Golubev - Adrian Mannarino

Ez egy selejtezős meccs, de igen jó kis odds van Golubevre. Mannarino egy hatalmas balfék, számomra hatalmas meglepetés lenne, ha itt Ő nyerne. Minden Golubev mellett szól, szerintem ki is használja a lehetőséget, és feliratkozik a főtáblára!

Challenger - Aix en Provence

Andreas Beck - Diego Sebastian Schwartzman

Beck a favorit, a bukiknál, és nálam is. Ennek megfelelően német sikert várok. Jobban adogat Andreas, és láttam mindkét játékost a tornán, és a látottak alapján nem sok kérdés lehet. Svarci alacsony, nem túl jól adogat, viszont ügyes kezű játékos. Beck meg jól adogat, és ügyes kezű játékos. Ennek eredménye nem is lehet más, mint német siker. Viszonylag jó odds, gondolkodtam is, hogy berakom Janowicz mellé, és lehet, hogy lesz is helye mellette.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2014-05-11 16:13:00
Janowitz sokkal jobb
Janowicz sokkal jobb teniszező mint ahogy pillanatnyilag tűnik, egy baj van vele egyedül, hogy ha elgurul a gyógyszere akkor mindent elbaltáz, de ha elkapja a fonalat akkor simán nyerni fog.

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.