2018.05. 12.

Tippcsokor

Tippcsokor
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 2-3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Hollandiából is tippet szállítani, amiket amiket mind-mind megtalálhattok a  TIPPMIXPRO oldalán.. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!  
 
Thisted - Vendsyssel Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) Odds: 1,60
 
A listavezető vendégek léphetnek fel támadólag, hisz a számukra még téttel bír ez a találkozó. Ez mindenképpen egy remek összecsapást eredményezhet, pörgős, s remélhetőleg gólgazdag csörtét. Mindkét együttes hármas meccsenkénti gólátlaggal bír, ílletve az over mutatójuk is a liga szintje fölött van. Az utolsó öt egymás elleni randevújukon is megvolt a minimum három találat, sőt a gólváltás is, ami persze nem jelenti azt élből hogy ennek ma is így kell történnie, de a vendégek elszánt támadó focija hordozhatja magában ismét a "sűrű" hálózörgetést. 
 
Utrecht - Heerenveen. Utrecht (1X2)
Odds: 1,70
Parádés meccset hozott az odavágó, az Utrecht háromgólos hátrányból állt fel, ráadásul az 51. perctől kezdve 10 emberrel. Aztán mégis vereséggel kellett beérniük, de amit műveltek az több volt mint bíztató, s egyben fenyegető a Heerenveen számára. Nagy kérdés lesz, hogy a hazaiak mekkora kockázatot vállalnak, hisz egy korai bekapott gól megpecsételheti a sorsukat. Hátul Janssen lesz az aki a stabilitást biztosíthatja, ezen felül a hazai pályának is van egy különleges ereje, hisz 2017 január elseje óta 27 otthoni bajnokiból mindössze csak kettőt veszítettek el, plusz a lélektani is náluk van, ezek együttese eredményezhet hazai sikert. 
 
Eupen - Oostende
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,50
Két fordulóval a vége előtt mindkét alakulatnak hátrafelé kell tekingetnie a belga élvonal alsóházában. Makelele csapata nagyot hajrázott, amikor éppen kellett, ugyanakkor az eredményeik alapján nagyon hektikus teljesítményre képesek. Az utolsó 5 bajnokijukból megnyertek kettőt, de elveszítettek hármat, viszont a gólerős meccsek produkálása jellemző rájuk. Azt gondolom ma is bennük lehet a gólokkal tarkított csörte, főként ha az otthoni szokásos offenzívába belefognak, s miért ne rontanának neki annak a csapatnak, akiknél akadnak hiányzók a védelemből sérülés, illetve eltiltás miatt. 
 
hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A két újonc találkozik idén először az NB1-ben, ahol az eddig mutatott játék alapján a Vasas jobbnak tűnik valamivel, de a hazai pálya előnye kiegyensúlyozza ezt. Szoros, harcos mérkőzés várható, az NB2-ben a Honvéd örülhetett, lesz-e revans ma?

Megkezdődik a foci a Ködös Albionban végre! A 2026–27-es Championship-idény nyitómérkőzésén a Wolverhampton Wanderers hazai pályán fogadja a Blackburn Rovers együttesét. Mindkét csapat EFL-kupa-győzelemmel a háta mögött érkezik, így motiváltan vetik bele magukat a találkozó forgatagába.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!