2018.01. 30.

Tippcsokor angolosan (1,8 - 1,35 - 1,5)

Tippcsokor angolosan (1,8 - 1,35 - 1,5)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani néhány olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Angol meccsek tippjeivel érkezünk, amiket mind-mind megtalálhattok a Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

West Ham - Crystal Palace
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) Odds: 1,80

  • Összekapták magukat a kalapácsosok az utóbbi hetekben, jelenleg a PL hatodik legjobb formájában lévő együttese, aztán a kupában meg sikerült kiesniük a harmadosztályú Wigantől. A két együttes között csak minimális különbség húzódik meg, pontosan egyetlen pont, s az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Palace az utolsó hat idegenbeli bajnokijából csak egyet veszített el. Mindkét oldalon találunk hiányzókat főként sérülés miatt, pl. a londoni vasasnál Lanzini, Arnautovic, illetve Masuaku eltiltás miatt biztosan nem lép pályára, miközben a vendégeknél Loftus-Cheek, Puncheon, valamint Cabaye játéka is kérdésessé vált. A foghíjas keretek kérdésessé tehetik a kimenetelt, persze egy hajszállal, de a vendéglátók az esélyesebbek, azonban az utóbbi hetekben olyannyira jellemző volt mindkét oldalra a gólváltás, hogy azt kell mondjam, ebben az összecsapásban ott rejtőzhet az adok-kapok. 

Sheffield Utd. - Aston Villa
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) Odds: 1,35

  • A rájátszásba való kerülés a célja mindkét együttesnek, ráadásul az idei szereplésük alapján joggal lehet ilyen elvárásuk. A birminghamiek az elmúlt két idegenbeli és két hazai bajnokijukat is megnyerték, formájukra egyáltalán nincs panasz, s véleményem szerint jó esélyekkel lépnek pályára a hektikus teljesítményt nyújtó Sheffield otthonában. Volt Sharpéknek egy nagyon jó időszakuk, amikor a dobogón is tartózkodtak, aztán egy hatmeccses nyeretlen periódus is a nevükhöz fűződik, viszont az utolsó bajnokikon már megint elkapták a fonalat. Legutóbb decemberben találkoztak egymással, s akkor egy nagyon parádés meccset sikerült produkálniuk, a vége 2-2 lett, ráadásul az összes találat az első félórában esett. Azt gondolom, hogy akár képesek lehetnek valami hasonlót produkálni ismét... 

Huddersfield - Liverpool
Vendég és több (1X2 + Gólszám 1,5) Odds: 1,50

  • Komoly pofonba szaladt bele Klopp együttese, ami után kötelező lenne nyerni az újonc együttes otthonában, de nagyon jól tudják már a vörösök, hogy ezek az ütközetek a legnehezebbek. Ugyanakkor a Huddersfield szerkezetét az utóbbi időben nem túl nehéz feltörni, az utolsó három bajnokijukon 9-szer vették be a kapujukat, s a remek támadójátékot tanúsító Liverpool ellen sem gondolnám, hogy megúsznák kapott gól nélkül. Az offenzív vonalba a német szakember vélhetően a Salah-Firmino-Mane hármast jelöli, s mivel a City mögötti 5-ös fogat nagyon szorosan összetapadt, ezeknek az ütközeteknek a szezon második felében hatalmas jelentősége van, és gondolatom szerint ez trió akár főszereplőként is előléphet. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

Vaasa városában rendeznek kupameccset, ahol a hazai VPS a jóval rutinosabb és erősebb kerettel rendelkező Inter Turkuval csap össze. Bár a VPS hazai pályán mindig veszélyes, a statisztikák és az egymás elleni eredmények alapján a vendégek érkeznek esélyesebbként!

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.