2013.07. 18.

Tippkosár, 2013-07-18

Tippkosár, 2013-07-18

Rövid összefoglaló elemzések, esélylatolgatás után egy szelvényjavaslat. Ez a Tippkosár, amit ezentúl Barnu prezentál nektek.

Az elmúlt 2 nap a meglepetésekről szólt a BL selejtezőkben, de még akadt azon kívül is szép számmal. Ma az EL selejtezőkre fókuszálunk, és megpróbálunk nagyobb oddsokat is elcsípni, ha már a kicsit nem jöttek.

016 Anorthoszisz Famaguszta - Gefle
A svéd Gefle már az első körben is érdekelt volt ahol az észt Narva csapatát búcsúztatták 8-1 összesítéssel. A Famaguszta jó pár évvel ezelőtt szerepelt a BL főtábláján is ahol majdhogynem tovább is jutottak a csoportkörből. A Gefle játékban van mivel zajlik a svéd bajnokság ahol nem teljesít valami jól, de a Narva elleni EL selejtezőkön meggyőző játékot mutatott. Famaguszta játszott pár barátságos mérkőzést kisebb nagyobb sikerekkel. legutóbb például egy sima 5-st kaptak a szintén ciprusi Apollontól, de előtte sikerült legyőzniük a görög Panathinaikost. Jelenleg a Gefle csapatát jobbnak érzem ciprusi ellenfelénél, na meg persze a meglepetések amik az elmúlt napokat is fémjelezték, szóval érdemes szerintem rápróbálni.
Tippem: Gefle győzelem (odds 4,45)

011 Mladost Podgorica - Senica
A Podgoricát nem hiszem, hogy be kell bárkinek is mutatni. A videoton ellenfele volt és, hogy őszinte legyek nem egy nagy ellenfél. Amikor ennek a meccsnek az oddsát megláttam kicsit lehidaltam, mert szó szerint ajándéknak tűnik.  A Senica elég jó eredményeket produkált a felkészülési meccseken és a napokban elrajtolt már a szlovák bajnokság is ahol egyből egy 2-1-s győzelemmel kezdtek hazai pályán. Podgoricát láttuk, hogy azért verhető csapat, a Senica meg mondhatjuk azt, hogy jó formában van.
Tippem: Senica győzelem (odds 2,05)

Össz. odds: 9,12

Esetleg a Gefle meccset ki is hagyjátok, de szerintem a  Senica meccset érdemes rakni akár nagyobb téttel is egy duplázásra.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Vico85 2013-07-18 15:20:25
Hello mindenkinek!
Én is új vagyok, de sokat fogom olvasgatni az oldalt, mert nagyon tetszik!

Az én tippjeim mára:
Differdange - Utrecht x2
Hajduk Split - Turnovo x2
Crvena Zvezda - IVB 1
Breidablik - Sturm Graz x2

1,42

Csak a tuti! :)
TV-néző 2013-07-18 14:38:55
Üdv. :)
A Gefle győzelme nagyon tetszik idegenben, ráadásul tudjuk, h minden külföldi légiós szinte menekül Cyprusról mostanában. Két éve még ott virítottak mindenhol, de a pénzcsőd miatt összeomlik a Cyprusi felpumpált foci. :O
Azonban nekem a D -öntetlen valószínűbbnek tűnik. :O :)
bandoka 2013-07-18 11:25:51
Sziasztok! Először írok, és tetszik az oldal. Szerintem is a Senica simán behúzza ezt ameccset, remélhetőleg nem b...gyanús mert az elmúlt napokban feltűnően sok az x

további tippjeink a Foci világából

friss 47 perce NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!