2012.02. 29.

A Tipplap szelvénye 2012-02-29

A Tipplap szelvénye 2012-02-29

- Az orosz elsőosztályú jégkorong-bajnokságban a rájátszás első mérkőzéseit rendezik. A hazai pályán rendkívül erős (24csapatból második), a tabellán harmadik helyet elfoglaló Dinamo Moszkva fogadja a tizenharmadik pozícióban szerénykedő Dinamo Minszket. A moszkvaiak védelme nagyon erős, ezt bizonyítja 116kapott góljuk, amivel a mezőny élvonalába tartoznak. Ráadásul hazai pályán a lejátszott 27 mérkőzésből mindössze ötöt veszítettek el, legutóbb 2012-02-24-én pont a mostani ellenfelük, a Dinamo Minszk tréfálta meg őket. A fővárosi kék-fehér alakulat motivációját erősíti az a tény, hogy ilyen szoros határidőn belül visszavághatnak a fiaskóért. A minszkiek kapaszkodhatnak ebbe a ténybe, hogy legutóbb sikerült. Csakhogy az a meccs az alapszakasz utolsó összecsapása volt és a Dinamo helyzetét már nem nagyon befolyásolta a meccs végeredménye. Mondhatni tét nélküli volt. Nem úgy ez az összecsapás. Az első hazai meccsen a Dinamo ellenállhatatlan lesz és megmutatja, hogy a nem véletlen a két csapat között fennálló 22 pont és 10 pozíció különbség. Magabiztos hazai sikert várunk.

- A kosárlabda női Euroliga nyolcaddöntőben két mérkőzést játszottak le a csapatok. A női klubcsapatok egyik-, ha nem a legjobbika, a Szpartak Moszkva, a Nadezhda gárdájával csap össze. Az első mérkőzésen magabiztos, 93-79-es győzelmet aratott a Szpartak, amit a visszavágón a Nadezhda egy szűkebb, de szintén magabiztos 75-87-es győzelemmel egalizált. A párharcot két győzelemig rendezik meg, vagyis ez a meccs dönt a továbbjutásról. A győztes pedig az Isztambulban megrendezésre váró nagydöntőbe jut, ahol két négyes csoportban küzdenek a csapatok, majd a zárónapon a helyosztókat és a döntőt rendezik. Összefoglalva tehát az erősebb, sokkal nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező Szpartak Moszkva hazai pályán mindenképpen esélyesebb, hisz itt már nem lehet hibázni. Magabiztos hazai győzelmet várunk.

- Térjünk rá a labdarúgásra. A magyar válogatott ezen a mérkőzésen már az ősszel induló VB-selejtezőkre készül. Egervári Sándor szövetségi kapitány a kevesebb válogatott-mérkőzést játszó labdarúgókat szeretné szoktatni a nemzetek közti összecsapásokhoz, hogy minél több rutinnal legyenek felvértezve, amikor megkezdődnek a világbajnoki selejtezők. Minden bizonnyal pályára lép a felgyógyult Szalay Ádám, aki már a régi formáját is kezdi visszanyerni, legutóbb betalált a Mainz színeiben. A kapuban ismét a fiatal Bogdán Ádám bizonyíthat, aki a Boltonban is stabil kezdő lett. De készen áll a küzdelemre a legmagasabban jegyzett magyar sztár, Dzsudzsák Balázs, az önbizalmát visszanyerő Koman Vladimir és a Bundesligában stabilan teljesítő, stuttgarti Hajnal Tamás is. Az ellenfél Bulgária nemzeti csapata lesz, ahol jól láthatóan erőteljes fiatalítás történik. A legjobb játékosuk Valerij Bozsinov, akinek ha kijön a lépés sok borsot törhet védelmünk orra alá. Mindent egybevetve Győrben, az ETO Parkban, teltház előtt rendezendő összecsapáson, a magyar válogatott az esélyesebb. De minimális kockázatot vállalva arra voksoltunk, hogy a magyar válogatott szerez gólt.

- Kétségtelenül a legkockázatosabb mérkőzés a négyből a Málta – Liechtenstein összecsapás. Ám ha alaposan utánajárunk, már igazán remek 1.98-as oddsnak örülhetünk. A hazaiaknál az utóbbi évek alatt jelentősen megerősödött a válogatott. Erről ugyebár mi is sokat tudnánk mesélni. Jelenleg ott tartanak, hogy már több olyan ellenfél is van, akik ellen győzelmi esélyekkel lépnek pályára. A liechtensteini válogatottból nem nagyon tudnánk olyan játékost kiemelni, akik nagy jelentőséggel bírnak európai viszonylatban, míg a máltai nemzeti csapatban több játékos is magasan jegyzett bajnokságban játszik. Elég csak Michael Mifsud nevét megemlíteni, de a Ferencváros két korábbi játékosa a csatár André Schembri és a kapus Justin Haber is remek játékosok. Hazai pályán mindenképpen esélyesebb jelenlegi ellenfelüknél, 2008-03-26-án 7-1 re verték a liechtensteini válogatottat, ez mai napig a legnagyobb győzelmük. Ha hetet nem is rúgnak ma, a győzelem biztosan meglesz.

 

138

jégkorong1

Dinamo Moszkva - Dinamo Minszk

HAZAI 1.75

 

 

Sze 16:15

 

146

kosárlabda, női1

Szpartak Moszkva - Nadezhda

HAZAI 1.30

 

 

Sze 14:45

 

178

labdarúgás1

Magyarország szerez gólt: igen (H) vagy nem (V) Magyarország - Bulgária

HAZAI 1.22

 

 

Sze 17:45

 

183

labdarúgás3

Málta - Liechtenstein

HAZAI 1.98

 

 

Sze 19:15

 

ÖSSZ: 5.49

 

Fortuna legyen veletek!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
daimio ito 2012-02-29 23:22:31
sajnos a jégkorong sosem tuti pedig megraktam de nem baj majd holnap más lesz
és a fortuna velünk lesz

további tippjeink a Kosárlabda világából

Az Euroliga 32. fordulójában a Baskonia hazai körülmények között fogadja az Anadolu Efes csapatát. Kettejük korábbi mérkőzésén a Baskonia hétpontos különbséggel nyert vendégként. Vajon az Efes visszavághat a Baskoniának?
Az Euroliga 32. fordulójában a Baskonia hazai körülmények között fogadja az Anadolu Efes csapatát. Kettejük korábbi mérkőzésén a Baskonia hétpontos különbséggel nyert vendégként. Vajon az Efes visszavághat a Baskoniának?
Az Euroliga 32. fordulójának egyik legjobban várt összecsapásán a Partizan és az Olympiakosz csap össze a Štark Arénában. Az Olympiakosz a hazai pálya előnyét akarja kiharcolni a rájátszásban, míg a Partizan magát a rájátszást akarja elérni!
Az Euroliga 32. fordulójának egyik legjobban várt összecsapásán a Partizan és az Olympiakosz csap össze a Štark Arénában. Az Olympiakosz a hazai pálya előnyét akarja kiharcolni a rájátszásban, míg a Partizan magát a rájátszást akarja elérni!
Az Euroliga 32. fordulójában a Bayern és a Barcelona találkozik. Mindketten elveszítették az előző két mérkőzésüket, vagyis az egyik csapat megszakítja a vereségsorozatát.
Az Euroliga 32. fordulójában a Bayern és a Barcelona találkozik. Mindketten elveszítették az előző két mérkőzésüket, vagyis az egyik csapat megszakítja a vereségsorozatát.