2013.08. 30.

A Tipplap válogatása, 2013-08-30

A Tipplap válogatása, 2013-08-30

A Tipplap állandó rovata, melyben 1-4 aktuális sportesemény elemzése olvasható, majd a végén egy vagy akár több tippet is ajánlunk. A mérkőzések megjátszhatóak akár külön-külön, akár szelvényen kötésben is, erről a sportfogadó dönt szimpátiájának és pénztárcájának figyelembevételével. Válogatunk a Tippmix papíros és internetes ajánlataiból is. Sok sikert kívánunk minden kedves olvasónknak!

 

Ma ismét egy papíros mixet hoztam.

074. Haladás – Pápa
NB1
A Haladás az eddigi meccsei alapján komolyabb játékerőt képvisel, mint a Pápa. Lehet, hogy a sárgák hiába kezdtek jól, egyedül a Honvéd elleni idegenbeli győzelmük tartozik a meglepetés-kategóriába, a többi csapatnál vagy erősebbek, vagy akkor még azok voltak (Azóta a Puskás Akadémia leigazolt vagy három válogatott játékost). A Haladás döntetlent nyomatott a Győrrel, DVSC-vel és idegenben a KTE-vel, illetve megverték az MTK-t! Ez a sorozat sokkal keményebb, mint a pápaiaké. A zöld-fehérek ma hazai pályán, élükön a kiváló Radóval, aki most is megőrjíti majd a pápai csapat védelmét, magabiztos győzelmet fognak aradni.
Tipp: HAZAI – 1,85

083. 1860 München – Sandhausen
Bundesliga 2.
A másodosztályú német bajnokság élcsoportja jelentősen átalakulhat a 6. forduló után. A tíz pontos Fürth a szívós FSV Frankfurthoz látogat, a kilencpontosak közül az Aue Kölnbe megy az 1.FC-hez, ami szintén nem könnyű feladat. A Lautern a Cottbust fogadja, ami elvileg könnyebb feladat. A Kis Münchennek van a legkönnyebb dolga, a  16. Sandhausent fogadja, akik még nem tudtak nyerni. A motiváció meg lesz, reméljük a győzelem is. Csak halkan jelzem, ezek a meccsek szoktak gyakorta X-re menni, remélem nem fog.
Tipp: HAZAI – 1,44

089. Brann Bergen – Sogndal
Norvég bajnokság
A Brann egyrészt kiváló formában van, másrészt hazai pályán kifejezetten erősek. Mivel egymás után állnak a tabellán a meccsen fokozottan koncentrálni kell. Hazai sikert várok.
Tipp: HAZAI – 1,65

090. Helsingborg – Brommapojkarna
Svéd bajnokság
Ez egyértelmű. Fontos, hogy a svéd bajnokság már az utolsó harmadában tart! A Helsingborg nagyon jól kezdett, de mostanra a Malmo már három ponttal elhúzott. A cél egyértelműen a bajnoki cím a hazaiaknak ehhez nagyon meg kell húzni azt a kilenc meccset ami még hátra van. A Bromma valószínűleg ki fog esni, de ha meg is ússza az osztályváltást, nem a Helsingborgstól fog idegenben pontokat rabolni. Sima hazai.
Tipp: HAZAI – 1,27

123. Bayern München – Chelsea
Európai Szuperkupa
Akármennyire fontos is a bajnokság, ez a meccs nem csak egy értékes trófea, amit meg lehet szerezni, hanem kőkemény presztízsharc is. Háromesélyes a meccs. Jó játékot és gólokat várok.
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt (HAZAI) – 1,56

Eredő: 8,70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
gregcroat 2013-08-30 17:02:15
Sziasztok!

Szerintem a Helsingborg győzelme sem olyan biztos. A vendégek menekülnek a kiesés elől és jobb formában is vannak, ha meglepik a hazaiakat, egy meglepetés vendéggyőzelemhez, de akár egy X-hez is jó lehet. És nem mellesleg a szorzók is érdekesen mozognak...
bandoka 2013-08-30 16:54:08
Sziasztok!

A Brann Bergen az utolsó 7 mérkőzéséből csak egy győzelmet abszolvált, azt is idegenben. A mutatója 36%. Mire alapozzátok a kiváló formát? Ez nem kekeckedés csak tény. Meg merjem játszani hazaira?
Tapuah 2013-08-30 14:54:03
Majd meglátjuk, hogy mi lesz. :-)  A Chelsea elég masszív kis csapattá kezd válni a műringyó kezei között szemben a börnadrágosokkal ahol pepitó felforgatta az eddigi játékrendet és néha szegény játékosok sem tudják, hogy hol is lenne a helyük. Ettől függetlenül bármikor összeállhat  bajor bogrács ahogy mostanában mifelénk mondják.....
JCSfella 2013-08-30 13:28:30
Murinnyó vs. Gvárdióla
Round 214214256236
:D Amúgy szerintem egy tipikus szar meccs lesz, kevés góllal.

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.