2014.02. 24.

Tippmixes duplázó

Tippmixes duplázó

Rettenetes héten vagyok túl, már ami a duplázós próbálkozásaimat illeti. Sorra borultak a papírformák és a szelvényeimmel csak a Zrt. bevételeit sikerült tovább növelni, ezért a tegnapi napot kihagytam és a leginkább feltöltődéssel próbáltam tölteni. A babonák szerint a hétfő a meglepetések napja a sportfogadás terén és biztos ma is lesznek tippmix gyilkos meccsek, de remélem nem azokat választottam. Vezérgondolatom az volt, hogy mind a három gárda pályázik idén a bajnoki címre, így annak, aki bajnok szeretne lenni, győznie kéne ehhez.

 

Sparta Praha – Brno

  Generali Arena (Prága) 2014.02.24 18:00  

A hétvégén a Kelet-Európai ligák egy részébe visszatért az élet, így többek között a Gambrinus ligába is. A Sparta lett az őszi bajnok öt pontos előnyt kiépítve az őt üldöző Plzennel szemben, akik tegnap győzni tudtak az Ostrava otthonában és így két pontra zsugorodott a kettejük közötti különbség. Ez gondolom nem rémítette el a fővárosiakat, inkább ösztönzőleg hat, tehát ma meg is tesznek mindent, hogy jelezzék a vetélytársaknak, komolyan gondolják a bajnoki álmaikat. Erre alapot adhat, hogy a Brno nem tűnik verhetetlen ellenfélnek, a bátrabbak szerintem megpróbálkozhatnak a hendis opcióval is, de én egy kis hazai győzelemnek is tudnék örülni.

  • Tipp: 029 H
  • Odds: 1.18

  Eredmény: 4-0

Linfield – Glenavon

  Windsor park (Belfast) 2014.02.24 21:00  

Egy kevésbé népszerű bajnokságból jön a következő tippem, bár a Linfieldről már olvashattatok Barnu kolléga Pénzverdéjében nem is olyan régen, igaz akkor idegenben győztek egy szép kettes körüli szorzóért. Az IFA Premiershipben idén a Cliftonville és a Linfield fut versenyt a bajnoki címért.  Az előbbi hétvégén győzni tudott és ezért most két pontos előnnyel vezet. Kettejük párharcát valószínűleg majd az egymás elleni összecsapásuk dönti el, de addig is folytathatják egymás oda-vissza előzgetését, és ahogy én látom ma a hazai alakulaton van a sor.

  • Tipp: 058 H
  • Odds: 1.35

Eredmény: 2-1

Benfica - Guimaraes

  Estadio do Sport  Lisboa e Benfica (Liszabon) 2014.02.24 21:15  

Tudom sokszor elhangzott már, hogy általunk kedvelt csapatra sose fogadjunk, mert elfogultság esete foroghat fenn. Én megvallom, szeretem a Benficát és mégis fogadok rájuk, mert elég nagy százalékban hozzák a bajnoki mérkőzéseiket, amit talán fémjelez az is, hogy egy meccsel kevesebbet játszva is két ponttal veszetik a tabellát a Sporting ellenében, és ami különösen nagy öröm lehet számukra, hogy négy pont az előnyük a regnáló bajnok Portóval szemben. Ezt az előnyt növelhetik ma tovább a Guimares legyőzésével és szerintem ezt a lehetőséget nem is vesztegetik el annak ellenére, hogy csütörtökön a PAOK-ot látják majd vendégül a múlt heti EL meccs visszavágójára.

  • Tipp: 062 H
  • Odds: 1.2

Eredmény: 1-0

Eredő odds: 1.91 (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Joji 2014-02-24 16:09:19
035 1 Parma - Fiorentina: A mérkőzésen 0 vagy 1 (H), 2 vagy 3 (D), 4 vagy több (V) gól lesz D 1.93 Töröl
037 1 Napoli - Genoa H 1.25 Töröl

Sziasztok!
Az én duplám mára.Sok sikert mindenkinek!!
swinner 2014-02-24 12:16:39
A Benfica hazai pályán utoljára októberben kapott ki, nem hinném , hogy most ez változna.
ToMMo 2014-02-24 11:52:47
A Guimaraes viszont az EL pozícióért küzd, és egyáltalán nem egy rossz csapat, ha így nézzük azt, hogy csütörtökön volt és csütörtökön lesz ismét nagyon fontos meccse a Benficának akkor ez egy nagyon rizikós tipp 1.2-ért. Főleg ha még azt is odavesszük, hogy a Benfica egyértelműen fontosnak tartja az EL-t hiszen döntőzött is.
Ennek ellenére szurkolok neked, hisz benne van az is, hogy simán nyernek minden ellenére. De van benne veszély :)

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.