2014.01. 09.

Tippmixes duplázó

Tippmixes duplázó

Újra három kupameccset választottam mára ahol jó esélyt látok a hazai győzelemre és mivel mind a három sorozatban lesz visszavágó is ezért azt gondolom, hogy a mai házigazdák megpróbálnak lépéselőnybe kerülni és az előzetes erőviszonyok alapján van is rá némi esélyük.

034 Olympiakosz Volosz - Aszterasz Magoulasz

A görög másodosztály két résztvevője találkozik ma a Stadio Volou-ban. A két alakulat között jelentős a különbség a bajnokságban eddig mutatott teljesítményük alapján. A Volosz magabiztosan vezeti a bajnokságot, az eddig lezajlott tizennégy forduló alatt harmincöt pontot gyűjtött és a gólkülönbsége is jelentős pluszt mutat egész pontosan harmincöttel lőttek, többet, mint amennyit kaptak. A vendégeknek egy kicsit bele kellene erősíteni, ha jövőre is ugyanebben az osztályban szeretnék kergetni a labdát, mert az eddigi átlaguk a fordulónként egy pont és a mínusz hármas gólkülönbség egyelőre éppen a kieső helyek elkerülésére elegendő. Amennyiben a két klub nem egyezik meg a háttérben, hogy a fogadók kárára megsegítik, egymást itt ma egy sima hazai győzelemnek kellene születnie.

Tipp: Olympiakosz Volosz
Odds: 1.17 (8/10)

036 AS Roma - Sampdoria

Totti mester visszatérése nem sikerült valami túl fényesre, a Juventus szépen elintézte a farkasok veretlenségi szériáját. Véleményem szerint várható volt, hogy vereség nélkül nem fogja a Roma lehozni az idényt és mivel egy sorozat lezárult most lehetőségük van egy újabbra. Erre alkalmasnak tűnik a Samp akik idén eddig nem találják a formájukat és feltételezhetően elsődleges céljuk, hogy a bajnokságban tudják stabilizálni a helyzetüket. Természetesen nem szabad leírni a Sampdoriát, mert azért tudnak ők focizni, de én mégis úgy érzem, hogy ma a Roma képes lesz előnyt kiharcolni a visszavágóra nyerni.

Tipp: AS Roma
Odds: 1.36 (8/10)

060 Real Madrid - Osasuna

A Madrid a hétvégén nehezen lendült játékba és már-már úgy nézett ki, hogy egy sovány egy gólos győzelemmel kell beérnie a hazai publikumnak, de azt jött C Ronaldo és két villanás után 3:0 lett a vége. Az Osasuna is győzni tudott a hétvégén megtörve a hosszú döntetlen szériáját és ezzel egy kicsit sikerült eltávolodniuk a kieső zónától. Várhatóan ma a Madrid nem a legerősebb felállásban kezdi a mérkőzést, de azért nem dőlhetnek hátra, mert gondolom, még emlékeznek a kupa elöző fordulójára ahol idegenben egy fényes gólnélküli döntetlenre végeztek  az Olimpic Xativa otthonában és hazai pályán tudták csak kiharcolni a továbbjutást. Ennek fényében én azt gondolom, hogy mivel ma otthon kezdenek szeretnének egy megnyugtató előnnyel utazni a visszavágóra és mivel egy gól nem gól hát megpróbálnak legalább két gólos előnyt szerezni ma este.

Tipp: *(0-1) Real Madrid – Osasuna
Odds: 1.28 (8/10)

Eredő odds: 2.036

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2014-01-09 15:03:44
Hamarosan.

további tippjeink a Foci világából

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!