2012.09. 14.

Tippmixes mesterhármas 2012-09-14

Tippmixes mesterhármas 2012-09-14

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

BW Linz – Grödig

Ez egy elég érdekes mérkőzésnek tűnik. A hazai pályán legpocsékabbul szereplő együtteshez látogat, az idegenben eddig legjobb teljesítményt produkáló csapat. Az oddsok egyébként nem erről árulkodnak, mivel a vendégekre is 2 feletti szorzót prezentál a legtöbb fogadóiroda. Véleményem szerint a papírforma fog most érvényesülni, ami ezen esetben egy vendég győzelmet jelent.

Auxerre – Istres

Ennél a találkozónál az Auxerre parádés hazai mutatója szúrt nekem szemet. Ebben a szezonban még nem volt olyan csapat, aki pontot tudott volna rabolni, amikor saját közönségük előtt léptek pályára. Azt gondolom, hogy ez a kiváló sorozat most sem fog megszakadni, és begyűrik ma este az Istres gárdáját.

De Graafschap – Maastricht

A Maastrich csapata elég jól kezdte a bajnokságot, ami szerintem nem csak a számomra volt meglepő. Azt szokták mondani, hogy minden csoda három napig tart, és ez a csoda ma véget, ér. A Graafschap gárdája egy jobb erőkből álló csapat, akik ma visszatérnek a helyes ösvényre.

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
092 BW Linz - Grödig (1-3) Grödig 2,28 P 18:15
097 Auxerre - Istres (0-0) Auxerre 1,90 P 18:30
111 De Graafschap - Maastricht (1-1) De Graafschap 1,75 P 19:45
    Eredő 7,58  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Yossarian 2012-09-14 16:18:53
Bátor dolog három másodosztályú meccset kombiba rakni, de hajrá!
ironbeat88 2012-09-14 15:01:05
Sziasztok!

Jó elemzés, én egy kicsit "biztonságosabbra" vettem a figurát:

BW Linz - Grödig X vagy V 1.36
Auxerre - Istres mind 2 csapat szerez gólt 1.83
De Graafschap - Maastricht mind 2 csapat szerez gólt 1.53

Eredő: 3.83

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.