2012.09. 24.

Tippmixes mesterhármas 2012-09-24

Tippmixes mesterhármas 2012-09-24

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

Steaua Bukarest - Rapid Bukarest

Egy igazi román rangadót láthatunk ma egyenesen a fővárosból, ugyanis két bukaresti csapat találkozik. Elsőre a magas odds szórta ki a szememet a Steaua neve mellett, ugyanis ha megnézzük a statisztikai mutatókat, és az eddigi eredményeket, láthatjuk, hogy eléggé  a hazaiaknak áll a zászló. Formailag is eléggé rendben vannak, így bátran merem javasolni a sikerük megtételét.

Fenerbahce - Trabzonspor

A Trabzonspor neve kedvesen csenghet a magysar füleknek, főképpen a Videoton drukkereknek, ugyanis nem rég az ő testükön keresztül került be a Vidi az Európa-ligába. A Fener talán jelenleg az egyik legjobb török csapat, úgy godolom, hogy hazai pályán csak a győzelem lehet nekik az elfogadható eredmény.

Panathinaikosz - Atromitosz Periszteri

A Panathinaikosz nagyon gyenge rajtot mutatott be. Három forduló után csupán két pont a nevük mellett, ami nagyon kevésnek mondható egy bajnokesélyestől. Véleményem szerint ma vissza találnak a helyes ösvényre, és egy szép győzelemmel fognak kedveskedni a szurkolóknak.

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
025 Steaua Bukarest - Rapid Bukarest Steaua Bukarest 1,86 H 19:15
041 Fenerbahce - Trabzonspor Fenerbahce 1,74 H 18:45
050 Panathinaikosz - Atromitosz Periszteri Panathinaikosz 2,02 H 19.15
    Eredő 6,53  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
fcportofan 2012-09-24 18:07:16
Ez az én mai mesterhármason:

Aalborg H 1,66
Dijon H 1,75
Halmstad V 1,95

500 Ft---> 2830 Ft

Sok sikert junkuncz,és mindenki másnak is!

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.