2012.10. 05.

Tippmixes mesterhármas 2012-10-05

Tippmixes mesterhármas 2012-10-05

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk.

Diósgyőr – MTK

Legutóbb a miskolci együttes vereséget szenvedett az Üllői úton. Az MTK a remek rajt után most egy kicsi hanyatló formát mutat, ami könnyen megbosszulhatja magát a mai találkozón. A veszedelmes hazai tábornak köszönhetően pokoli hangulat fogja várni a kék-fehéreket, és véleményem szerint ez a vesztüket is okozza majd.

Guingmap – Laval

Ez jónak ígérkező találkozó a francia másodosztályból. A két gárda a tabella hátsó felén foglal egyelőre helyet, de a Guingamp a legutóbbi mérkőzéseket elnézve feltörőben van. A remek csapatnak mondható Auxerre-t is elkapták nem is olyan rég, úgy gondolom, hogy a Laval legyőzése is megtörténik még a mai napon, ezért felrakom a tippmix szelvényemre.

Cambuur – Dordrecht

Erről az összecsapásról hasonlókat lehetne elmondani, mint az előző gall bajnokiról. A különbség annyi, hogy itt a két team egymás mellett elől helyezkedik el a táblázaton. A Cambuur ezen esetben is nagyon jó formában van, főképp saját közönsége előtt. Úgy érzem ma behúzzák ezt mérkőzést, és törnek előre.

Ssz. Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
079 Diósgyőr - MTK (2-1) Diósgyőr 2,10 P 18:45
097 Guingamp - Laval (1-1) Guingamp 1,75 P 18:30
111 Cambuur - Dordrecht (2-1) Cambuur 1,50 P 19:45
    Eredő 5,51  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.