2014.12. 05.

Tippmixtippek

Mára egy ötös kötést hoztam, amelyben nem szerepel labdarúgó-mérkőzés. Bár van néhány ígéretes meccs (nem gondolom, hogy a Fradi hazai pályán kikap a Pápától és a Dortmundtól is csúnya lenne még egy pontvesztés), de inkább a jégkorong MOL Ligára és a rövid pályás úszó VB-re fókuszáltam.






  • A három MOL-liga mérkőzésen a jóval erősebb csapat fogadja hazai pályán a gyengébb alakulatot. A Debrecen újonc csapat, de kiváló játékosokat igazoltak és komoly szakmai munka folyik. Az eddigi eredmények alapján jó esélyekkel lépnek föl ma a Csíkszereda ellen. Az UTE és az FTC meccsén sokkal nagyobb az erőfölény a Miskolc, illetve a Dunaújváros csapatai számára, ráadásul ezen a két eseményen komoly Budapest-vidék ellentét is fűti a kedélyeket. Mindkét meccsen sima hazai győzelmet várok. Gyurta Dani nagyon kemény felkészülésen van túl, sziklaszilárdan eltökélt, hogy világbajnok lesz 200n mellúszásban. Olyannyira csak erre a versenyre összpontosít, hogy a másik számát, amiben valamivel gyengébb, vissza is mondta. Ő a legerősebb, felkészült, erős és motivált. Nyerni fog. Az Euroliga kosármeccse pedig sima papírforma, csak az ötös kötés miatt raktam bele. Aki kicsinek találja, nyugodtan választhatja a Ferencváros mai, Pápa elleni meccsét.


Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
calgaryflames 2014-12-05 16:15:00
a loki korong jo lehet mivel egy sokkal erősebb csapatot vert 7-1-re nem rég és akkor a keret (csíkszereda) sokkal erősebb volt a mainál .Mivel most sokan elutaztak a junior vb-re igy gyengültek és a sok fiatal nem birja a tempót.hazai győzelem várható nem zárom ki az 5,5 overt sem.
Tramin 2014-12-05 15:26:06
A CSSZKA-nak nyernie KELLLLLL...
foxy13 2014-12-05 12:35:00
Sikeres napot !

Mai mix tippjeim :

099 Honvéd - OSC V 1.28
103 Turow Zgorzelec - Barcelona V 1.09
106 Zawisza Bydgoszcz - Slask Wroclaw D 3.00
108 Randers - SönderjyskE D 3.20
109 Heidenheim - Aalen H 1.74
110 Düsseldorf - Sandhausen H 1.55
114 Albacete - Levante D 3.00
115 Getafe - Eibar D 3.20
116 Betis - Almería H 1.90
118 Toulouse - Monaco D 2.90

Eredő odds : 1910,7834

Várható nyeremény : 1910,78*200 = 382.155,- Ft.

Üdvözlettel !
menedes83 2014-12-05 11:20:33
Üdv!

A Galata legutóbb ugye kikapott a Valenciától...majd ha jól emlékszem a bajnokságban is a Turk Telekomtól...
Ma a szintén 3-4-es mérleggel álló Laboral ellen nincs más út, mint a győzelem, ahogy megnyerték eddigi 3 hazai meccsüket szerintem megnyerik ezt is...
Én amúgy nagyon gondolkodom a Zvezdán, bár őket is otthon erősebbnek gondolnám, de ma lehet mégis őket választom...
Az Olympiakosz, Barca, CSZKA gondolom behúzza amit kell...

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.