2012.11. 22.

Videoton - Genk, 2012-11-22

Videoton - Genk, 2012-11-22

Elérkeztünk az Európa liga ötödik játéknapjához, ahol rendkívüli izgalmak várnak ránk magyar szurkolókra. Lássuk hát.

Vs.
Videoton FC   KRC Genk

A Videoton eddig nem kis meglepetést hajt végre ebben a kiírásban. Már maga a csoportköbe kerülés is egy szép teljesítmény volt a részükről, és közel se mondható természetesnek, hogy egy magyar csapat eljut idáig. Azonban a fiúk ezt megfejelték még két hazai pályán elért győzelemmel, aminek köszönhetően jelenleg a második helyen állnak, így eséllyel pályáznak a továbbjutásra a legjobb harminckettő mezőnyébe.

Mai ellenfelük az a Genk akitől a nyitó fordulóban egy 3-0-s vereséget szenvedtek. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy a továbbiakban esélytelen lesz a csapat bárkivel szemben is, de mit ad isten, hát nem így lett. Megnézve a jelenlegi formákat, és a tippmix oddsokat, láthatjuk, hogy a fogadóiroda is egyenrangú félnek tekinti a két együttest.

Úgy gondolom, ezúttal nem a magyarság beszél belőlem, és valóban lehet esélye a fehérvári alakulatnak, hogy pontot/pontokat csenjen belga riválisától, aminek következtében nagy lépést tehet a következő a következő körbe kerülésért folytatott harcban.

A végére nem maradt mást, mint buzdítani a csapatot: HAJRÁ VIDI, HAJRÁ MAGYAROK

Tipp: A mérkőzésen 2, vagy 3 gól lesz. (1,93)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.