Cikkek

A magyar labdarúgó-válogatott két szép győzelmet szerzett egymás után. Előbb egy nagyon fontos EB-pórselejtező mérkőzésen legyőztük idegenben a bolgár válogatottat, majd legutóbb csütörtökön a Nemzetek Ligájában fektettük két vállra a szerb nemzeti csapatot. Ma pedig ismét a Nemzetek Ligája, ahol Oroszország következik!

A B Divízió 2-es csoportjában szerepel Szlovákia, amely nagyon rosszul kezdte az első három mérkőzését a Nemzetek Ligájában. A csehektől és a Skótoktól kikaptak, Izraelben döntetlent játszottak. Ma kiemelten fontos mérkőzést játszanak hazai pályán a szlovákok, hiszen a tét a kiesés elkerülése! Kötelező lenne nyerni, de vajon sikerülni fog?

A Nemzetek Ligájaának C-divíziójában, a 4-es csoportban Albánia és Litvánia küzd meg egymással, helyszín a balti állam fővárosa, Vilnius és az LFF stadionas lesz. Aki teheti menjen el egyszer Vilniusba, mert nagyon szép, a meccsre pedig érdemes lesz fogadni is!

Ebben a rovatban CSAK és kizárólag asztalitenisz-tippeket, elemzéseket és eszmefuttatásokat várunk. Az utóbbi hónapokban és a koronavírus első etapjában kiderült, hogy a ping-pong bizony remekül fogadható sportág, csak szükség van a megfelelő információkra. Nos, ezeket az infókat vadásszuk le együtt, osszuk meg egymással és nyerjünk!

A Tipplap CLUB versenykiírás hivatalos topicja. Ide kérjük leadni kommentben a játékban résztvevő szelvényjavaslatokat, itt lehet beszélgetni, esélyeket latolgatni, vitatkozni. De kérünk mindenkit, hogy tartsuk meg az emberi normákat, szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát a játékban és főleg, ha a játékban leadott tippek segítségével közösen lehetünk eredményesek a fogadóirodák elleni harcban. Szerencsés tippeket és sok sikert mindenkinek! 2020.09.03-TóL CSAKIS EZ ALÁ A CIKK ALÁ-, KOMMENTBEN LEADOTT TIPPEK SZÁMÍTANAK BELE A JÁTÉKBA!

Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Ebben a rovatban Kapi millió dolláros szelvényeit osztjuk meg, amelyek csak single tippek. A meccsekkel kapcsolatban, a kezdésig folyamatosan kutatjuk a legfrissebb infókat. Döntsük el együtt, hogy benne van-e a millió dolláros érték! FIGYELEM! SOHA NE AZONNAL RAKJUK MEG A TIPPET, MINDIG A LEHETŐ LEGKÉSŐBB A BEÉRKEZŐ INFORMÁCIÓK ÉS EZEKNEK A KITÁRGYALÁSA UTÁN. EZT KOMMENTBEN JELEZZÜK IS MINDIG!

A Dél-amerikai VB-selejtezősorozatban kiválóan kezdett a brazil válogatott. A Bolívia elleni 5-0 akkor is szép teljesítmény, ha az ellenfél minden tekintetben sokkal gyengébb volt. Ma Peruba utaznak, ahol valamivel nehezebb feladat vár rájuk, de még mindig túl nagy az erőfölény!

A Dél-amerikai VB-selejtezős sorozat második fordulója következik, ahol az argentin labdarúgó-válogatott Bolíviába utazik. Első pillantásra könnyű sikernek néznek elébe. Lássuk, mire érdemes fogadni!

Az előző kiírásban rendre hozta az over opciót az Oxford együttese, amely rosszul rajtolt a bajnokságban. Ma a Crewe érkezik hozzá...
FociAngolLiga 1
Tipp