Címke: sportelemzés

Nagyon fontos és nehéz meccs lesz ez mindkét fél számára, ugyanis a 12. helye álló Kisvárda fogadja a 10. Zalaegerszeget. Mivel a Mezőkövesd tegnap nyert, így ma ez a két gárda áll a két utolsó helyén a tabellának.

A Kecskemét legutóbb nyerni tudott a ZTE ellen, talán kezdenek magukra találni a Szabó-legények, viszont ma nagyon nehéz feladat vár rájuk. Még akkor is, ha a Fradi csütörtökön az idei év legfontosabb EKL-meccsét játssza majd.

Az Apa a hazai csapat kispadján, a fiú pedig a vendéggárda soraiban várja majd a mai találkozó kezdő sípszavát. Az MTK szeretné megállítani a zuhanást, míg a Paks lassan a Fradi első számú üldözőjévé válik.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Ezt a tippet keressük, amelyben van érték, érdemes single játékba küldeni. A Juventus célja, hogy folytassa győzelmi sorozatát az olasz Serie A 11. fordulójában, amikor vasárnap a Fiorentinához látogat az Artemio Franchi Stadionba.

Az olvasók kedvenc rovatában 2,0 és 3,0 közötti szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,8 ás 2,2 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta! Fotó: Pixabay.com

Az NBA mai legérdekesebb mérkőzését Brooklynban játsszák, ahol a hazai Nets a veretlen Boston Celticset fogadja. A Cavs és a Mavs elleni két nyitó vereség után a Nets három győzelmet aratott, és szeretné folytatni a jó sorozatát, és az első vereségét okozni az eddig kiváló Celticsnek ebben a szezonban. De vajon sikerül-e?

Ennek a rovatnak a lényege az, hogy minél mélyebbre ássuk magunkat a teniszfogadási lehetőségek aktuális napi bugyraiban. A rovat vezetője Miroslav, aki továbbra is hoz egy tippet lehet az single-, vagy akár szelvény is. Fotó: Matthewryz

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A német Bundesliga tizedik fordulójának szombati kínálatának egyik mérkőzésén a Freiburg a Borussia Mönchengladbachot fogadja. Mindkét csapat ellentmondásos teljesítményt nyújt az idei szezonban, és a három pont megszerzése ezen a mérkőzésen fontos lenne a szezon hátralévő részében folytatott küzdelmeik szempontjából.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A LaLiga tizenkettedik fordulójában az Osasuna a Gironát fogadja. A mérkőzést ma 14:00 órakor rendezik az El Sadar stadionban. Az előző fordulóban a hazaiak kikaptak a Betistől, míg a vendégek legyőzték a Celta Vigót.