2024.07. 04.

A Tipplap szelvénye – 2024.07.04 (Brazil szelvény!)

A Tipplap szelvénye – 2024.07.04 (Brazil szelvény!)

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Bahia – Juventude: A Bahia és Juventude a Fonte Nova Arénában meccselnek bajnokin. A Bahia jelenleg a negyedik helyen áll a Brasileiro bajnokságban, a csapat erősen kezdte a szezont, de az utóbbi két mérkőzését elvesztette a Flamengo és a Sao Paulo ellen, így 24 ponttal állnak 13 mérkőzés után, azonos pontszámmal a harmadik Botafogóval, de három ponttal lemaradva az első helytől. A hazai pályán tökéletes mérleggel rendelkeznek, hat győzelemmel hat mérkőzésből, és az utóbbi öt mérkőzésükön veretlenek Juventude ellen. Ma muszáj javítani és nyerniük, hogy ne maradjanak le túlságosan! A Juventude a 12. helyen van a tabellán és ingadozó formát mutat, az utóbbi öt mérkőzésükön három vereséget és két győzelmet könyveltek el, és idegenben még nem sikerült nyerniük, négy vereséggel és két döntetlennel hat mérkőzésből. Az utolsó meccsükön vereséget szenvedtek Fortalezától, így 16 ponttal állnak 12 mérkőzés után. Komoly minőségi különbség van a két gárda között, a Bahia várhatóan győzni fog 2-1 arányban, köszönhetően hazai pályán mutatott erős teljesítményüknek és Juventude idegenbeli gyengeségeinek.
  • Gremio – Palmeiras: A Gremiónál komoly problémák vannak. A stadionjukat elöntötte az árvíz és anyagi problémáik is vannak! A csapat tavaly a bajnoki címért harcolt utolsó napig, de jelenleg a kiesőzónában helyezkednek el mindössze 10 ponttal 11 mérkőzés után. Bár hazai pályán eredményesek voltak, a támadósoruk hatékonysága mégis gyenge, mindössze nyolc gólt szereztek eddig. Ellenben a Palmeiras stabil teljesítményt nyújt, csak egy ponttal vannak lemaradva a listavezető Flamengo mögött. Erős védelmük és kitűnő idegenbeli formájuk révén (13 pont hat idegenbeli mérkőzésből) jó eséllyel győzni fognak Gremio otthonában is. De semmiképp nem becsülném le az elkeseredett és dacos Gremio csapatát sem, akik tulajdonképpen a létükért küzdenek, ez pedig meg tudja acélozni az akaratot. X2 a tippem!

"Ha most regisztrálsz a Tippmixpro-ba 100 000 Ft bónusz ütheti a markod!"

tipp
Bahia – Juventude & Gremio – Palmeiras
Bahia nyer + X2 | 2.00 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 2 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

friss 2 órája NB1: DVTK – Nyíregyháza
A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!