A francia bajnokság 9. fordulójában a BL-ben is szereplő Lille a Nimes-t fogadja vasárnap délután. Lássuk az esélyeket!
LABDARÚGÁS, FRANCIA BAJNOKSÁG | 2019.10.06. 15:00
LILLE - NIMES
- A tavalyi szezonban parádésan szereplő Lille, amely nyáron elveszítette legnagyobb értékeit, többek között Leaót és Pepét ebben a szezonban is szépen vitézkedik. Nyolc forduló után a negyedik helyen állt a táblázaton, a Bordeaux a tegnapi sikerével megelőzte, így jelen pillanatban az ötödik, de egy mai győzelemmel feljönne a harmadik pozícióba. A Lille a hétközben a BL-ben is pályára lépett és 2-1-re kikapott a Chelsea-től, pedig sokáig tartotta az 1-1-et, de a hajrában Willian góljával a vendégek elvitták Franciaországból a három pontot. A BL-ben nulla ponttal állnak a csoportjuk utolsó helyén.
- Az említett kiváló csatárpárost sikerült megfelelően pótolni, hiszen Osimhen vezeti hat találatával a góllövőlistát és a Chelsea ellen is ő volt eredményes. Legutóbbi négy meccsükből kettőt nyertek a bajnokságban kétszer ikszeltek, a sorminta szerint győzelem kövekezne, ami nem si elképzelhetet a Nimes ellen, amelyet idén tavasszal 5-0-ra vertek idegenben.
- A Nimes a kiesés ellen küzd és jelenleg a vonal fölött van, pedig idegenben még nem nyert meccset. Véleményem szerint ma sem fog, sőt pontot sem szerez.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!