Sportág: Merkantil Bank Liga
2025.08.
11.
Merkantil Bank Liga: Vasas – Békéscsaba
A szokásos hétfői NB2-es meccset hoztam, ahol a két forduló után pont egymás mellett álló Vasas és Békéscsaba játszik. A számok alapján kiegyenlített meccsre lehetne számítani, de nem lesz az.

04.
NB2: Kecskemét – Vasas
Sokak szerint egy igazi rangadó lesz az NB2 eheti fordulójának zárómérkőzésén, hiszen a tavalyi kieső Kecskemét az évek óta a feljutást hajszoló-, már-már NB1-es szintű játékosállománnyal rendelkező Vasast fogadja. Lássuk csak mire mennek egymással!

2025.07.
28.
Merkantil Bank Liga: Videoton – Honvéd
Mindjárt a nyitómérkőzésen egy feljutási rangadót rendeznek, legalábbis a két csapat múltja és jelenlegi minősége alapján. A Honvéd számára ez lesz a második év az NB2-ben, de az előző év végén már látszódott, hogy komoly javulás kezdődött, aminek következtében idén már abszolút a feljutás egyik esélyesei. A Vidi most esett ki, de ők meg bíznak a visszapattanóban, hogy képesek lehetnek azonnal visszakerülni az élvonalba. A vendégszektorba minden jegy elkelt, és a fehérvári szurkolók is nagyon várják a mérkőzést.

2025.05.
19.
Merkantil Bank Liga: Kazincbarcika – Mezőkövesd
Az NB 2 hajrájában a még mindig feljutó helyen álló Kazincbarcika a hatodik helyezett Mezőkövesd-Zsóry csapatát fogadja. Mindkét együttes győzelemmel hangolt a hétfő esti rangadóra, így kiélezett, gólgazdag találkozóra van kilátás, amely akár a feljutást is befolyásolhatja.

12.
Merkantil Bank Liga: Honvéd – Kazincbarcika
A feljutás a célja idén a Kazincbarcikának, de erősen toporognak, mint az éppen dolgát végző galamb. A bajnokság második felére erősen magára találó Honvéd ellen nem sok jóra számíthat a Kolorcity, főleg idegenben! Vajon mire lesz elég a veteránok csapata a Bozsik Stadionban?

Még négy forduló van hátra az NB2 idei szezonjából, ahol még mindig nem dőlt el a második feljutó hely sorsa. A legnagyobb esélye már a második helyen álló Vasasnak van, de a mai meccs pályaválasztója is remekül szerepelt idén. A szelvényem egyik szereplője tehát a patinás Vasas. A másik meccsen, egy másik patinás budapesti gárda szerepel, mégpedig a Honvéd, amely végre valahára megtalálta magát. Idén már nincs esély feljutni, de ha jövőre is így játszanak majd, akkor visszakerülnek a helyükre, az NB1-be. Lássuk a szelót!

2025.04.
28.
Merkantil Bank Liga: Szeged – Kazincbarcika
Ma este 20:00 órakor a Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémia füves pályáján csap össze a Szeged 2011 és a Kazincbarcika együttese a Merkantil Bank Liga keretein belül. A tabellán elfoglalt helyezések és az aktuális formák alapján egy szoros, taktikai csatára van kilátás.

14.
Merkantil Bank Liga: Honvéd – Gyirmót
A két klub közös történelme immár több mint két évtizedre nyúlik vissza, a párharc során számos emlékezetes meccset vívtak NB I-ben, NB II-ben, a Ligakupában és a Magyar Kupában egyaránt. Ma két eltérő formában lévő csapat találkozik a Merkantil Bank Ligában!

07.
Merkantil Bank Liga: Mezőkövesd – Vasas
2025.03.
31.
Merkantil Bank Liga: Vasas – Soroksár
A Vasas még mindig négypontos lemaradásban van a feljutást jelentő második helytől, de nem adják fel a küzdelmet. Ma a szép lassan a kiesés szélére szélére sodródó Soroksárt fogadják és ezen a meccsen csak a három pont jelent sikert.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.