Sportág: OTP Bank liga
2025.08.
02.
NB1: Diósgyőr – Zalaegerszeg
Az imént említett Zalaegerszeg megérdemelt pontot szereztek otthon a Debrecen ellen, de ma idegenben, a vélhetően sok ezer szurkoló előtt fellépő Diósgyőr ellen sokkal nehezebb dolga lesz!

01.
NB1: DVSC – MTK
Máris a 2025/26-os Nemzeti Bajnokág második fordulójánál tartunk, amelynek pénteki nyitómérkőzésén az első meccsen döntetlent elérő Debrecen a szintén remiző MTK ellen meccsel. A két meccs alapján viszont van különbség a két gárda játékereje között!

2025.07.
27.
NB1: Puskás Akadémia – Kazincbarcika
Az NB1 tavalyi ezüstérmese a Puskás Akadémia hazai körülmények között fogadja az újonc Kazincbarcika együttesét. Elég nagy meglepetés lenne már a döntetlen is, gondolhatnánk első látásra, de vajon tényleg ennyire gyenge lesz a Kazincbarcika?

NB1: Paks – Győri ETO
A hétközi nemzetközi mérkőzéseken felemásan szereplő két csapat ma egymás ellen lép pályára az NB1 nyitófordulójában. A helyszín Paks lesz, ahol a Bognár György-vezette regnáló kupagyőztes valamivel esélyesebbnek tűnik. De lássuk csak kicsit mélyebben!

NB1: Nyíregyháza – Kisvárda
Szabolcs-megyei rangadóval kezdődik az NB1 első fordulójának második játéknapja, hiszen a hazai pályán játszó Szpari az Újonc Kisvárdát fogadja. Nehéz megmondani előre mit is várhatunk, de Szabó István szakértelme és a hazaiak jó átigazolási időszaka alapján a hazaiak oldalára billen az esélyesség mérlegének nyelve.

26.
NB1: MTK – Ferencváros
A Fradi bemutatkozott a kedden a BL-selejtezőben, idegenben verték meg 2-1-re az örmény Noah csapatát, ma pedig megkezdi az NB1-es menetelését, mégpedig az Örökrangadóval, az MTK ellen.

NB1: Zalaegerszeg – Debrecen
A két sötét lova a bajnokságnak! Mindkét gárda elkelt, a Loki spanyol-, a Zete dél-amerikai érdekeltségű tulajdonosi kézbe került. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből, de elsőre talán a Debrecennél látok pozitív változást. Ezen a meccsen kiegyensúlyozott esélyeket látok, a Loki ütőképesebb valamivel, viszont a hazai pálya előnye kiegyenlíti ezt. Lássuk, mire mennek egymással!

25.
NB1: Újpest – Diósgyőr
Ma megkezdődik az NB1 2025/26-os idénye, a pályán a folyamatos megújulásban lévő Újpest és a Diósgyőr! Ez a meccs nem lesz 7-0, mint az a szégyenteljes meccs, viszont sokkal őszintébb és sokkal harcosabb lesz. Lássuk, mire lehet számítani!

24.
NB1-es beharangozó a 2025/26-os szezonra
Holnap az Újpest – DVTK meccsel megkezdődik az NB1 új szezonja. Ebben a cikkben egy általános véleményt mondanék, felállítok egy rangsort a tabella három négyes csoportjaira vonatkozóan, majd a végén egy tippszelvény következik az első fordulóra 7,7-es szorzóval, már csak azért is, hogy ne maradjunk tipp nélkül.

2025.05.
25.
OTP Bank Liga: Nyíregyháza – Zalaegerszeg
A magyar élvonalbeli OTP Bank Liga zárófordulójában két középcsapat, a Nyíregyháza Spartacus és a Zalaegerszegi TE csap össze a nyíregyházi Városi Stadionban május 25-én délután. Nincs már tétje ennek a meccsnek sem.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.