Sportág: Bundesliga 2

A Bundesliga kettő csúcsmeccsek következik, hiszen a tabella első helyén dekkoló Bielefeld a második pozíciót birtokló Hamburg otthonába látogat.

A német másodosztályban a Karlsruhe vendége a Bochum lesz. Lássunk egy igazán alacsony kockázatú esélyt.

A novemberi edzőváltás óta sem tudott elszakadni a kiesőzónától a piros-fekete együttes, amely kapusgondokkal várja az Aue együttesét ma este...

A német másodosztályban a 4. helyen álló Heidenheim a 16. helyezett Wehent fogadja. Ehhez képest a hazai győzelem 1,80-at ér. A német bajnokság másodosztálya ugyan elég kiegyensúlyozott, de ez a szorzó most jó ár-érték arányú.

A német másodosztályban vasárnapra maradt a három dobogós mérkőzése. A listavezető Bielefeld a 13. helyen álló Osnabrücköt fogadja. A verseny szoros a bajnoki címért, minden győzelemre nagy szükség van.

Az idei kiírás egyik bajnokesélyese is folytatja a koronavírus miatti szünet után a bajnokságot. Márciusban két rossz meccs után jött a kényszerszünet, hiszen egy vereség Fürthben, valamint egy hazai X a Bielefeld ellen. Ma pedig verhető csapat érkezik, mégpedig a 16. helyen álló Wehen.

Újrakezdi a német másodosztály is, ahol a dobogóért négy csapat fut versenyt. Az első helyen a Bielefeld elhúzni látszik, viszont A Stuttgart, a Hamburg és a Heidenheim mindent meg fog tenni a fentmaradó két dobogós helyért. A mai meccs komolyan beleszólhat ebbe a vitába, a (3.) helyezett Hamburger SV Fürthbe (5.) utazik.

Egy másik villámtipp következik a német másodosztályból. A hazai térfélen a VfL Bochum alakulata a 15. helyről, a vendégoldalon pedig Heidenheim csapata a 4. pozícióból. Két csapat különböző célokkal, de mindketten erős motivációval.

A német másodosztály is beindul a hétvégén a sportfogadó társadalom nagy örömére. A Karlsruhe 17. - Darmstadt 6. összecsapásra van egy alacsony kockázattal bíró tippem, valamint egy jó esélyű duplám is. Villámtipp következik a Bundesliga kettőből.

Remek meccsre van kilátás a német foci második vonalából péntek este, ahová a Hannover kellő önbizalom töltettel érkezik.