Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Lille – Toulouse francia bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik!

- A a veretlenül rajtoló Lille fogadja a Toulouse együttesét a Ligue 1 negyedik fordulójában. A Lille az előző idényt az ötödik helyen zárta, most azonban a Bajnokok Ligája-indulást érő helyek visszaszerzését célozza meg, és ennek megfelelően kiválóan indította az új szezont. A nemzetközi szünet előtt a Lorient otthonában aratott 7-1-es diadal mindenki figyelmét felkeltette, hiszen Matias Fernandez-Pardo és Hamza Igamane duplái vitték a prímet ebben a fölényes győzelemben. Három fordulót követően a Lille a tabella harmadik helyén áll, csupán két ponttal lemaradva a listavezető PSG és Lyon mögött. A Toulouse az elmúlt években rendre a középmezőnyben zárt, ám idén szeretne magasabbra törni. A szezon első két győzelme, a Nice és a Brest ellen, bíztató kezdést jelentett, ám a PSG elleni hazai mérkőzés kijózanító pofont hozott. A bajnok 6-3-ra nyert, Joao Neves mesterhármasával és Ousmane Dembélé két büntetőjével. Három meccs után így is hat ponttal rendelkeznek, mindössze egy egységgel lemaradva a Lille mögött. A Lille hazai pályán, egy óriási idegenbeli győzelem után, önbizalommal telve várja a találkozót, és joggal tekinthet favoritként a mérkőzésre. A Toulouse ugyan versenyképes csapat, de a PSG elleni vereség rávilágított a védelem hiányosságaira, ami a Lille támadóerejével szemben ismét komoly gondot okozhat. Nem kap ki a Lille!
Tipp: 1X – 1,21

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Perez Zeledon - Puntarenas
Döntetlen
NY Jets - Buffalo
Kevesebb, mint 43,5 (Pontszám 43,5)
1,37
Összes esemény törlése
Kis tét, de 100% hogy jönni fog... Nyugodt szívvel ment a nagy tét
Al-Nassr - Al-Kholood
Kevesebb, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
2,35
Esemény frissítés:
Nem lesz itt sok gól... Nagy tét
tippszelvény
Barcelona - Valencia
Igen és több, mint 2,5
Rennes - Lyon
Igen és több, mint 2,5
Braga - Gil Vicente
Hazai és több
tippszelvény
Milan - Bologna
Nem
tippszelvény
Milan - Bologna
Igen
Rennes - Lyon
Vendég és igen
tippszelvény
Milan - Bologna
Igen
Barcelona - Valencia
Hazai és igen
tippszelvény
Barcelona - Valencia
Igen és több, mint 2,5
Rennes - Lyon
Lyon
2,80
DEAC - Dunaújváros
1
3
Nagyon megálltak
1,90
NY Jets - Buffalo
0
10
Ennyiért meg kell próbálni
2,30
Klubi 04 - Turku PS
1
0
Gólszám 2,5 - Rendes játékidő
Szerintem könnyen fog jönni, mert nagyon lagymatag meccs
tippszelvény
Manchester City - Manchester Utd.
Nem
Milan - Bologna
Több, mint 1,5
Barcelona - Valencia
Több, mint 2,5
tippszelvény
Wolfsburg - Nürnberg
Több, mint 4,5
Fehérvár - Linz
Több, mint 4,5
Gyergyói HK - Újpest
Több, mint 2,5
Csíkszereda - BJA
Több, mint 4,5
Vienna Capitals - FTC
Több, mint 4,5
tippszelvény
Sassuolo - Lazio
Vendég és több
Barcelona - Valencia
Hazai és több
Paris SG - Lens
Hazai és több
Roma - Sassuolo
Roma
tippszelvény
Strasbourg - Le Havre
Több, mint 2,5
Nordsjaelland - Midtjylland
Több, mint 2,5
Sarpsborg - Sandefjord
Több, mint 2,5
Sirius - GAIS
Több, mint 2,5
tippszelvény
Pisa - Udinese
Vendég és több
tippszelvény
St. Pauli - Augsburg
Vendég és igen
tippszelvény
Pisa - Udinese
Vendég és több
St. Pauli - Augsburg
Augsburg
Osasuna - Rayo Vallecano
Rayo Vallecano
Barcelona - Valencia
Hazai és igen
Lille - Toulouse
Hazai és igen
Rennes - Lyon
Vendég és igen
tippszelvény
Manchester City - Manchester Utd.
Igen
Sassuolo - Lazio
Igen
Barcelona - Valencia
Hazai és igen
Strasbourg - Le Havre
Igen
tippszelvény
Pisa - Udinese
Vendég és több
Rennes - Lyon
Igen
Fenerbahce - Trabzonspor
Igen
tippszelvény
Pisa - Udinese
Igen
St. Pauli - Augsburg
Igen
Brest - Paris FC
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Milan - Bologna
Kevesebb, mint 3
tippszelvény
L. Humphries - M. van Gerwen
L. Humphries
L. Littler - Ross Smith
Egyik sem nyeri mindhármat
tippszelvény
Josh Rock - M. de Decker
Josh Rock
Ger. Price - C. Dobey
Ger. Price
tippszelvény
Törökország - Németország
Több, mint 84,5
New Orleans - San Francisco
Több, mint 78,5
Atlanta - Indiana
Atlanta -2,5
Las Vegas - Seattle
Las Vegas -2,5
tippszelvény
Las Vegas - Seattle
Las Vegas
Törökország - Németország
Vendég és több
Atlanta - Indiana
Atlanta -5,5
Phoenix - New York
Több, mint 162,5