2018.06. 24.

Tippcsokor

Tippcsokor
A mai tippcsokorban a Világbajnokság lesz fókuszban és egy európai és dél-amerikai összecsapáson a végeredményt próbáljuk megtippelni a másikon meg a gólokra ment rá a szerkesztő kolléga.
 
Nem várt vereséggel rajtoltak a lengyelek, pedig a szakemberek nagy része tartja annyira erősnek a keretüket, hogy ebből a csoportból továbblépjenek minimális elvárásként. No, de valahol ugyanez elmondható Kolumbiáról is, akik Japántól szenvedtek vereséget, így az első csoportkör után fordult a papírforma, ami eredményezheti akár azt is, hogy a két esélyes közül az egyik ma este gyakorlatilag elkezdhet csomagolni. Mindenképpen már csak emiatt is egy jó meccsre van kilátás, Carlos Sanchez nélkül, hisz az első mérkőzésen piros lapot kapott  az Európában légióskodó kolumbiai középpályás. Nem gondolnám hogy az első perctől egymásnak esnek, hisz annak végzetes következményei lehetnek, ellenben egy taktikus meccsre van kilátás, nagy küzdelemmel, amiből egy szervezet focival "jól" jöhetnek ki Lewáék. 
 
Úgy néz ki, hogy ebben a csoportban a papírformának megfelelően a két favorit jut tovább, s ez ma délután el is dőlhet, aztán meg egymás között Anglia illetve Belgium lejátssza az első helyért a maga kis párbaját. No, de Southgate együttesének először hoznia kellene a kötelezőt, ami első ránézésre nem tűnhet nehéz feladatnak, noha Panama biztosan nagyon megszervezi a védekezését. Igaz Kane góljával csak az utolsó pillanatban tudták legyőzni Marokkót a háromoroszlánosok, de rendre szép támadásokat vezettek, sok helyzetet dolgoztak ki. A lassan szentségtörésnek számító háromvédős rendszerben kezdenek ismét Stonesék, amit meccsről-meccsre gördülékenyebben használnak, viszont egy fontos láncszem a középpályáról Dele Alli sérülés miatt vélhetően kihagyja a találkozót. Úgy gondolom, hogy a lendületük, s ismét a gyors támadásaik előbb-utóbb feltöri a feszes panamai védelmet, nehezen tudom elképzelni hogy kevés gólos összecsapás legyen. 
 
Eredő: 2,17

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

Szeretem tovább vinni a csapatok lendületét és nem sok nagyobb dolog hozhat lázba egy csapatot, mint hogy 4/4-es söpréssel verték a New York Yankees csapatát.
Szeretem tovább vinni a csapatok lendületét és nem sok nagyobb dolog hozhat lázba egy csapatot, mint hogy 4/4-es söpréssel verték a New York Yankees csapatát.
friss 4 órája Teniszbabák - 06.29.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Tovább zakatol a füves szezon, az aktuális tornákat monitorozom, illetve a kiemelt challenger rendezvényeket is átnézem. Minden nap egy főtipp és kommentben érkezik a többi ötlet! Illetve várom a törzsgárda kiváló hozzászólásait, amit már most köszönök szépen! Hajrá mindenkinek! Megkezdődik a szezon harmadik Grand Slam tornája, Wimbledon! Természetesen minden nap jövök a meccsekkel!