Sportág: Foci

2016.01. 02. Banker Bet #4
Gondolom sokan eljátszottunk már a gondolattal, hogy nagy téttel, úgymond biztosnak tűnő eseményekre fogadunk. Én ezt csináltam is egy darabig, de hosszabb ideig nem tudtam folytatni hol anyagi, hol egyéb dolgok miatt. Nos, ez a rovat most erről fog szólni, egyelőre teszt jelleggel. Aki nem ismerné, az úgynevezett "banker bet" azt takarja, hogy az átlagnál jóval nagyobb téttel olyan tippeket játszunk, amik az átlagnál jóval nagyobb százalékban jönnek is, így lassan, de remélhetőleg biztosan egyre növelve a kis bankrollunkat. A tétünk általában ugyan annyi lesz, legalábbis úgy terveztem, de esetleges siker esetén a bankrollhoz képest arányosan változhat. A tippek nem kizárólag azért lesznek megválasztva, mert alacsony a szorzó, természetesen még így is komoly körültekintést igényel a dolog. Aki ismer, az tudja, hogy általában nem fogadok hitvány alacsony szorzókra, de ez a metódus mindig is érdekelt, így gondoltam kipróbálom veletek együtt. Megpróbálok majd naponta postolni, de ha nem érzek jónak valamit, akkor lesz szünet is. Lesz, hogy egy, lesz, hogy több tipp is ki fog kerülni, rövid indoklással. A tippeket és a szorzókat lekorlátozom a Tippmix illetve a Tippmixpró kínálatára, amivel nem fogom teljes egészében kiaknázni a lehetőséget, - ezt vegyétek figyelembe -, de azt hiszem ennek a jelen helyzetben így kell működnie és így bárki velem is tarthat.  

2016.01. 02. Tippmixtippek
2016 első szombatjára egy ötös kötést választottam ki, amelyben három labdarúgó-mérkőzés és két kosárlabdameccs található. Minden esemény biztonsági, de ha a kvintett beakad, akkor 4,5-ös eredő lesz a jutalmunk. Lássuk, hogyan ébred Fortuna istennő az újév első szombatjára!

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodok Angliából is tippeket szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.

2016.01. 02. eBIKE Napi Duplázó
Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy szólóval duplázunk. A szelvényhez sok szerencsét kíván az eBIKE kerékpáros webáruház és a Tipplap.hu szerkesztősége! 

2016.01. 02. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

2016.01. 01. Újévi köszöntő!
Egy sportfogadó vagyok, malacom az nincsen, Ez a pár soros fohász csupán minden kincsem! Kitöltve a szelvényem, behúzva sok ikszem, A képernyő előtt izgulok, bejön-e a tippem! Hogyha bejön, örülök, zsebre teszem pénzem,                                    Ha kuka lesz papírom, holnap jobb lesz, érzem!                                    Az legyen az életünk leggyönyörűbb bókja,                                    Érjen minket az újévben Fortunának csókja! 

2016 első napján nem várhatjuk el, hogy a sportfogadó kínálat, főleg a labdarúgás szekció eláraszt minket mérkőzésekkel, ám Angliában, Észak-Írországban és Walesben azért pályára lépnek csapatok, így hát ezek közül jó párra lecsapnék. Ami leginkább megtetszett, az a walesi Premier League három, és az angol National League egyetlen meccse, ezeket mind overes mérkőzésbe venném.

2016.01. 01. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
2015.12. 31. Szilveszteri ügető
Mivel nekem már évek óta a Szilveszter napján futott ügető egy szokásos program, ezért úgy gondolom, hogy a mai nap tiszteletére egy rendhagyó ajánlattal jelentkezem. természetesen a hokit jövőre sem adom fel.

2015.12. 31. eBIKE napi duplázó