2024.12. 17.

Euroliga: Partizan – ASVEL Lyon

Euroliga: Partizan – ASVEL Lyon

Az Euroliga tabellán 12. helyen álló Partizan Belgrád hazai csarnokban látja vendégül a 15. helyezett Asvel Lyon csapatát. A Partizan remek formában van, sorozatban öt győzelmet arattak az Euroligában, míg az Asvel a Paris BC ellen aratott bravúrgyőzelem után érkezik, de idegenben még nem nyert meccset!

  • A Partizan Belgrád elképesztő fordulatot mutatott be az utóbbi hetekben, legutóbbi öt mérkőzésüket megnyerve 7-8-as mérleget értek el. A szezon elején elkövetkett hibáikat villámgyorsan lekontrázták az ellenfelek, sorozatosan kihasználva a gárda tapasztalatlanságát, de aztán Zeljko Obradovic csapata sikeresen leküzdötte ezeket a problémákat és elkezdtek nyerni. Most már képesek teljes 40 percig koncentráltan játszani, amit olyan csapatok elleni győzelmeik is bizonyítanak, mint az Olympiakosz vagy a Zalgiris. Carlik Jones kulcsszereplővé vált, nemcsak az Alba Berlin elleni győztes kosarával, 24 pontjával hanem a támadások irányításában is és 6 asszisztjával is. Duane Washington és Isiaha Mike is megtalálta helyét a csapatban, míg a csapatkapitány Vanja Marinkovic pontos dobásai újabb fegyvert adnak a támadójátékhoz. Tyrique Jones az Euroliga egyik legveszélyesebb centereként tűnik ki.
  • Az Asvel Villeurbanne múlt héten megszakította a Paris BC győzelmi sorozatát, ezzel 6-9-re javítva saját mérlegét. Theo Maledon kiemelkedő teljesítményt nyújtott 22 ponttal és 7 gólpasszal, míg Paris Lee visszatérése szintén lendületet adott a csapatnak. Maledon az idei szezon egyik legjobb Euroliga-játékosa, jelenléte alapvetően változtatta meg az Asvel esélyeit. A veterán Nando De Colo szintén tud még nagy dolgokat csinálni a pályán, de ha kell visszalép és helyet ad a fiataloknak. A csapat védekezése Andre Roberson érkezésével erősödött, és a múltkori győzelem nyilván lendületbe hozza őket. Viszont A Lyon idegenben még nem nyert! 7 meccs 7 vereség és ez rányomja a bélyeget a teljesítményükre. Minden bizonnyal előbb-utóbb meglesz majd az első idegenbeli siker is, de nem gondolnám, hogy 20 ezer őrjöngő belgrádi szurkoló előtt lesz ez meg.
  • A Partizan hazai pályán félelmetes erőt képvisel, hiszen legyőzték már az Olympiacost, a Zalgirist és a Panathinaikost is. Asvel idegenbeli gyengesége és a belgrádi hangulat miatt nehéz elképzelni, hogy képesek lennének megtörni a Partizan ötmeccses győzelmi szériáját. Gyors, támadó kosárlabdát játszó hazaiakat várok, kicsi mínuszos hendiről is el lehet engedni a Partizant, valamint legalább 155 pontot várhatunk.

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Partizan – ASVEL Lyon
Partizan -2,5 és több, mint 154,5 pont a mérkőzésen | 1.80 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2024-12-17 11:55:10
Azért legutóbb kikaptak a nem túl acélos Buducnostól.
LTamas 2024-12-17 10:52:29
mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.17. 20:00
Blackpool - Aston Villa 2
1X2
Blackpool
1.31 1 - 1
2024.12.17. 20:45
Partizan Belgrád - ASVEL Lyon-Villeurbanne
A mérkőzés győztese
Partizan Belgrád
1.28 79 - 82
2024.12.17. 20:45
Alba Berlin - Zalgiris Kaunas
A mérkőzés győztese
Zalgiris Kaunas
1.34 66 - 86
2024.12.17. 21:00
Maastricht - Feyenoord
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
1.20 1 - 2
Eredő odds 2.70
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2700

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.