Sportág: Kosárlabda
A francia kosárlabda-bajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén a Monaco fogadja az Asvelt, és a tét nem kevesebb, mint a döntőbe jutás. Egyik fél sem lehet teljesen elégedett a szezonjával, ha nem jön be a bajnoki arany!

Az Ulm és a Würzburg párharca rendkívül izgalmasan alakul a német bajnokság elődöntőjében. A két együttes eddig egyaránt hozta hazai mérkőzését, így 1–1-ről folytatódik a sorozat, amelynek következő felvonása Ulmban lesz.

A Virtus Bologna 2-1-re vezet a párharcban, így látogat Milánóba, ahol nem fogják tárt karokkal várni őket. A negyedik meccs akár a döntőt is jelentheti a vendégek számára, míg a Milánó számára ez a meccs az utolsó szalmaszál, hogy életben tartsa szezonját és visszataláljon az elvárt szintre.

A német bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésére készülnek a csapatok, ahol a párharc állása 1–1, miután a Bayern München a második meccsen kiütéses győzelmet aratott idegenben. A sorozat most visszatér Münchenbe, ahol a hazaiak esélyesként lépnek pályára, és minden bizonnyal bejutnak a döntőbe. A kérdés csupán a különbség!

A Liga Endesa negyeddöntőjének második mérkőzésén a Baskonia hazai pályán próbálja meg kiegyenlíteni az állást a címvédő Real Madrid ellen. Az első meccsen közel álltak a bravúrhoz, de a fővárosiak rutinja égül eldöntötte az összecsapást. A Madrid számára ez az utolsó esély egy trófeára az idényben, így rendkívül motivált hozzáállásra számíthatunk tőlük Vitoriában is.

A spanyol Liga Endesa negyeddöntőjének második mérkőzésén a Barcelona hazai pályán fogadja az idei szezonban már négy trófeát begyűjtő Unicaját. Az első meccsen hosszabbításban nyertek a katalánok Malagában, ezzel lépéselőnybe kerültek. Most hazai környezetben zárhatják le a párharcot, de Unicaja mindent elkövet majd, hogy életben tartsa a reményeit az utolsó még hiányzó cím megszerzésére.

A görög kosárlabda legfeszültebb rangadója folytatódik, ahol a Panathinaikosz és az Olympiakosz csap össze a bajnoki címért. Az örökrangadó most különösen feszültté vált, miután a döntő második meccse körül botrány robbant ki, és még a sorozat folytatása is kérdésessé vált. Végül a klubvezetők megegyeztek, így minden adott egy újabb forró hangulatú találkozóhoz, ahol Panathinaikosz hazai pályán próbálja visszavenni a vezetést.

Egy kiváló idényt futó Paris és egy hullámzó teljesítményt mutató Bourg csap össze az LNB Pro A elődöntőjének második felvonásán. A párizsiak célja a döntőbe jutás felé tett újabb lépés, míg a vendégeknek gyakorlatilag már most élet-halál harcot kell vívniuk, ha versenyben akarnak maradni.

2025.06.
05.
NBA DÖNTŐ: Thunder-Pacers 1.mérkőzés
2025.06.
05.
Kosárlabda Lega A: Olimpia Milano – Virtus Bologna
Az olasz bajnokság elődöntője eddig kiegyenlített volt. A Virtus elleni idegenbeli vereség után a Miláno csapata összeszedte magát és egy 85–66-os bolognai győzelemmel kiegyenlítette a párharcot.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.