Sportág: Kosárlabda

Megkezdődik a görög bajnokság döntője, a párharc, természetesen, a két ősi ellenfélről, a athéni kosárlabda két gigászáról szól. Mivel mindkét csapat számára csalódást hozott az Euroliga négyes döntője, most lehetőségük van visszanyerni szurkolóik bizalmát és megalapozni az utat a bajnoki cím felé.

A Liga Endesa alapszakaszának utolsó fordulójában a már negyeddöntős Unicaja fogadja a playoff-résztvevő Joventut csapatát. A tét ezúttal kisebb, mint máskor: a hazaiak már biztosan hazai pályán kezdhetik a Barcelona elleni párharcot, míg a vendégek csak a hatodik és hetedik hely között mozoghatnak. Ezen a meccsen a pillanatnyi a forma, a motiváció és a rotációs döntések dönthetik el a győztest.

A spanyol élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakasza a végéhez közeledik, ma a Real Madrid Zaragozába látogat. A tét már egyik csapat számára sem égető, de a hazaiak nyilván szeretnének szépen búcsúzni szurkolóiktól. Egyik oldalon sincs nyomás, ami szabadabb, látványosabb játékhoz vezethet.

2025.05. 29. NBA: Playoff percek
Tommoval egyeztettünk, ő viszi az NHL vonalat, én az NBA rájátszást, tartsatok velünk a playoffban is.

A francia élvonal negyeddöntőjének második összecsapásán a nyolcadik helyen záró Dijon fogadja az alapszakasz-első Paris gárdáját. A párharc 1–0-ra a fővárosiak javára áll, miután az első meccsen száz pont fölé jutva, fölényes győzelmet arattak. Dijon hazai pályán próbál életben maradni, ám ehhez a lepattanózásban és a büntetőzésben is szintet kell ugrania, ha nem sikerül, akkor vége a dalnak!

A Dubai – Partizan összecsapás második felvonása következik az ABA Liga rájátszásában, ahol a vendégek domináns teljesítménnyel kerültek előnybe. A nyitómeccsen Partizan lehengerlő támadójátékot mutatott, miközben Dubai mélyen a várakozások alatt teljesített A sorozat állása 1–0 a szerbek javára, de a közel-keleti gárda most hazai pályán javíthatna. De vajon sikerül-e?

A Crvena Zvezda hazai pályán próbálja meg kiegyenlíteni az ABA Liga elődöntő párharcát a Buducnost ellen, miután az első meccsen meglepetésre, agyonverte (104-70) őket a podgoricai alakulat! A szerb csapat történetének egyik legsúlyosabb vereségéről beszélünk, így most hatalmas a nyomás a játékosokon és a szakmai stábon, hogy reagáljanak, méghozzá azonnal.

A frissen megkoronázott Euroliga-bajnok Fenerbahce hazai csarnokban ünnepelteti meg magát, a kérdés az, mennyire hat ki ez a bulihangulat a játékukra? Pedig a török bajnokság rájátszásában van még kihívás! Az első ellenfél az alapszakaszban csalódást keltő Turk Telekom, amely két idegenbeli győzelemmel jutott el idáig. A csapatok közti erőviszony egyértelmű, ha a Fener nem lesz sem fizikailag-, sem mentálisan túl fáradt az Euroliga megnyerése után, akkor ennek simának kellene lennie!

2025.05. 28. NBA: Playoff percek
Tommoval egyeztettünk, ő viszi az NHL vonalat, én az NBA rájátszást, tartsatok velünk a playoffban is.
Tommoval egyeztettünk, ő viszi az NHL vonalat, én az NBA rájátszást, tartsatok velünk a playoffban is.
2025.05. 27. NBA: Playoff percek