Sportág: Kosárlabda

A Cibona számára ez a szezon sem hozott sok örömet az Adria Ligában, míg a vendég Spartak remekül szerepelt, amely során bejutott a rájátszásba. A két csapat jelenlegi helyzete szöges ellentétben áll, Cibona a kiesés szélén, a jövője bizonytalan, míg Spartak már biztosan ott van a legjobb nyolc között. A mérkőzés tehát inkább a vendégek ritmusáról, és a hazaiak hozzáállásáról szól majd.

A francia élvonalbeli kosárlabda-bajnokság rájátszásáért zajló küzdelemben fontos mérkőzés következik, a még épp a play-in zónában helyet foglaló Nancy hazai pályán fogadja a gyenge formában érkező Nanterre csapatát.

Az Euroliga negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén az Anadolu Efes a túlélésért lép pályára hazai közönség előtt a görög bajnok Panathinaikos ellen. Az állás 2–1 a görögök javára, így az isztambuliak számára ez az utolsó esély, hogy visszahozzák a párharcot Athénba egy mindent eldöntő ötödik meccsre.

Folytatódik a Barcelona és a Monaco közötti EuroLiga-rangadó, ahol a katalánok a túlélésért, míg a nagyhercegségiek a továbbjutásért harcolnak. A párharc harmadik mérkőzésén a spanyol csapat végre megtalálta támadójátékát, és 100 pontot szórva szépített a párharcban. Most hazai pályán újra esélyt kapnak arra, hogy kiegyenlítsenek!

Tommoval egyeztettünk, ő viszi az NHL vonalat, én az NBA rájátszást, tartsatok velünk a playoffban is.

A tabella két ellentétes oldalán lévő csapat találkozik ma a német kosárlabda bajnokságban. A 16. helyen álló Frankfurt a 4. helyezett Würzburgot fogadja.

Két eltérő formában lévő csapat találkozik a német kosárlabda Bundesliga következő fordulójában, ahol a playoffhelyekért küzdő Chemnitz fogadja a hullámzó, de javuló formát mutató Ludwigsburgot. A hazaiak gyenge szériából próbálnak kilábalni, míg a vendégek formája javulóban van. Harcos, védekezés-orientált meccsre van kilátás!

Idei kosárrangadót rendeznek Spanyolországban, ahol a meglepetéscsapat Tenerife látja vendégül az idén rendkívül sikeres Unicaját. A két együttes nemcsak az élmezőnyhöz tartozik, de a FIBA Bajnokok Ligája négyes döntőjében is résztvevők, így valódi csúcstalálkozóra van kilátás. Két ellentétes stílus, egy lassú támadásépítésre építő, rutinos Tenerife, valamint egy mély rotációval operáló, lendületes Unicaja feszül egymásnak, kiváló meccs várható!

A Real Madrid csapata új reményt szerzett a szurkolóinak az Euroliga negyeddöntőjében, miután hazai pályán 80–72-re legyőzte az Olympiakoszt, ezzel 1–2-re módosítva a párharc állását. A madridiak számára nem ismeretlen a lehetetlen küldetés, két éve szintén 0–2-ről fordítottak a Partizan ellen, majd végül meg is nyerték a sorozatot. Hát ha ezt az Olympiakoszt 0-2-ről kiverik idén, akkor akár meg is nyerhetik az Euroligát. Nem tartom ezt esélyesnek!