kispályás

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 0 db
Aktuális havi ROI -

Hozzászólások

kispályás 2016-11-22 00:18:13
Szép volt Kolléga Úr !
kispályás 2016-11-21 08:28:13
Na, talán a dánra van egy halvány ötletem, esetleg érdemes tenni a 46.5 overt. A bajnokság eddigi mérkőzésenkénti gólátlaga valamivel több, mint 52. A hazaiak az idén lejátszott mérkőzései 70%-án több mint 47 gól esett, a vendégek esetében ez 80%, az egymás ellen lejátszott mérkőzéseken a  legutóbbi nyolc alkalomból csak egyszer maradtak 47 alatt. Ha ez ma is így lesz, az a Zrt-nél 1.35 ér.
kispályás 2016-11-19 01:53:18
Tilos ma fogadni a Thüringer-Metz mérkőzésre, mert mind a két csapat továbbjutott. Ugyanez érvényes a Győr meccsére, ahol a vendégek már biztos kiesők, tehát az ellenük elért eredményt nem viszi tovább a csapat. Én a Dunaújváros-Érd meccset se piszkálnám, az odavágón 7 gólos előnyt szereztek Szabó Edina lányai, nekik bőven belefér egy szűk vereség is. Viszont jó lesz a Montpellier és a Nantes meg a a Villa de Aranda. Utóbbiról röviden, tavaly hatodikok lettek, otthoni mutatójuk 14/9 győzelem. Idén eddig ötször játszottak otthon, ebből négy alkalommal nyertek, azon csapatok ellen, akik a tabellán alattuk vannak, egyszer kikaptak a tabellán felettük levőtől. Tehát elég "papírformán" viselkednek. Az újonc Valladolidnak még szoknia kell az első osztály levegőjét, főleg igaz ez házon kívül, eddig mind az öt idegenbeli meccsüket elveszítették. A hazai győzelem igen kellemes 1.65-ért ikszelhető be.
kispályás 2016-11-18 01:06:41
Sziasztok!
Ma nem nagyon leszek gép közelben, napközben csak tőmondatokban tudok esetleg reagálni telefonról.
kispályás 2016-11-17 22:12:00
Szia deovolente,
Nagyon bosszantó tud lenni, ha csak egy ment el, de hidd el nem a sportággal van baj, egyszerűen rosszul választottál. Nem tudom honnan vetted azt a mínuszos hendit, azzal a meccsel kapcsolatban itt csak ilyet olvashattál:
ha hirtelen felindulásból kéne rá valamit mondani, az vendég lenne,
meg ilyet: A Vardarnak bele kell férnie egy 3-4 gólos hendibe, sőt...,  ez meg azt jelenti, hogy a Vardar van mergtámogatva, tehát plusszos hendiről beszélünk, a sőt pedig a sima sikerére utalt 
 
kispályás 2016-11-16 23:04:52
Na ez befigyelt. Remélem raktad!
kispályás 2016-11-15 21:58:45
Pacsi mindenkinek, aki be merte vállalni. :-)
kispályás 2016-11-14 09:46:08
Nézzük ezt a dán meccset. 
Nézzük ezt a dán meccset.  Tavaly a másodosztályt megnyerve került a legmagasabb osztályba a házigazda Randers együttese. Láthatóan nem megy nekik az első osztályban, eddig mindössze egy győzelemre voltak képesek, a tavaly még szintén másodosztályú Tondert múlták felül hazai pályán három góllal. Az eredménytelenségnek edzőcsere lett a vége, a hetedik zakó után menesztették Jesper Holmot, helyét az együttes másodedzője Martin Hjortshot vette át. A válogatott szünetben végig együtt tudtak készülni, csak két emberük volt távol, Stromberg a norvég b válogatottal járt Nyíregyházán, míg Jorn Smits a holland válogatott tagjaként Dániában járt, majd hazai pályán a magyar válogatott ellen lépett pályára. A Ribe-Esbjerg az alapszakasz tizenegyedik helyén végzett, éppen elkerülve az osztályozós helyet. Ez az évük viszont lényegesen jobb képet mutat eddig, öt győzelemmel és négy vereséggel a hatodik helyen állnak. Különösen értékes a Skjern elleni hazai két pont és figyelemre méltó, hogy a négy idegenbeli mérkőzésük közül hármat megnyertek, legértékesebb közülük a listavezető Aalborg elleni. Szóval ez nagyon vendégbe mutat…
 
 
kispályás 2016-11-12 20:21:56
Pacsi!
kispályás 2016-11-12 11:48:48
Szia,
Hol adtak az Odenséért 4.2, az egy országos hazai volt, kb 1.10ért, végig vezettek is, szerintem élőben se lehetett annyiért venno a sima hazait. Igen ez 50 gól jó meglátásnak tűnik. A Braga meccsen inkább gólokban gondolkoznék, 62.5 alá. Vardarral nem szívesen megyek szembe, de tudom, hogy Te szeretsz széllel szemben vizelni :)
kispályás 2016-11-12 10:11:51
Forgonak, strucclónak:
Szeged win 1-5 góllal 2.35
Psg win 1-5 góllal 2.20
Vardar win 1-5 góllal 2.25 
(((MTK-Mosonmagyaróvár V 2.30)))
kispályás 2016-11-12 10:11:26
Gumicukornak:
Október 25-én Bécsben tartották az EHF kupa 3. selejtezőkörének sorsolását, ahol a címvédő Dunaújváros az Érdet kapta ellenfélül. Érdekes, hogy a három német és a négy dán csapat elkerülte egymást...hmmmm. Ez a mérkőzés viszont döntőnek is beillene és sajnos egyik csapatunk nem fog a csoportkörbe jutni. Szabó Edina csapata most nagyon egyben van, a bajnokságban megverték a Fradik, a kupában pedig a roppant erős francia Issy-in kettős győzelemmel jutottak túl. Múlt héten láttam a Dunaújvárost a Kisvárda ellen, ahol a támadásban hibázó hazaiakat gyors szélsőikkel és rendezetlen fal elleni lerohanásaikkal alaposan szétszedték. Koncentrált játékkal, a támadófal előtti technika hibákat minimalizálva nyerhet ma az Érd. Régen háborogtam már emiatt, de pofátlannak tartom a Psg-Barcelona mérkőzés odds kiosztását! Kevésnek tartom a francia csapatra adott oddsot, ez a két csapat szerintem most a világ két legjobb együttese. Frissebbnek gondolom a franciákat, hiszen nekik, mint rendező országnak, nem kellett selejtezőt játszaniuk, de például Mikkel Hansen sem lépett pályára Litvániában. A Psg laza 40:26-os Ivry elleni győzelemmel hangolt a mai mérkőzésre, a Barcelona viszont Lasse Annderson utolsó másodpercekben dobott góljával tudott csak nyerni Leonban. Na szóval, azért csak hazaiba húznám én ezt. A Vardar utoljára áprilisban kapott ki hazai pályán az akkor csúcsformájának közelében játszó Veszprémtől, azóta 14 nemzetközi mérkőzés veretlenül, ez azért tekintélyt parancsoló. Jó csapata van a lengyeleknek, de én mégse sorolom őket a legszűkebb elithez, ok megnyerték a Bl-t, mert azon a két napon nekik kedvezett a csillagok állása, meg a Veszprém is sokat segített nekik. Jó kis meccset várok hazaival, de a Szegednek egy döntetlen lenne a legjobb… Pár szó a Győr meccséről. Tegnapi vereségével a Rosztov sorsa a Győr kezében van, az oroszok csak akkor juthatnak tovább, ha Győrben nyernek és a Midtjylland legalább egy pontot szerez az utolsó két fordulóban (ma hazai pályán Győr, utána Bukarest idegenben).  Mindenki óvok attól, hogy elkezdje gyártani az összeesküvés elméleteket, hogy ma leadunk egy pontot és egyéb hülyeségek. A továbbjutók ugyanis nem viszik magukkal a középdöntőbe a kieső ellen szerzett pontokat és itt bizony nem lehet még tudni, hogy ki lesz az, aki búcsúzik. Szóval semmi matek, meg agyalás, sima Győr! Ma jó sok esemény van, szép szelvényeket lehet összepakolni, hajrá!
kispályás 2016-11-09 15:53:55
Szia,
Szerintem jó lehet, tavaly a Silke a döntő első mérkőzésén hazai pályán 7 góllal nyert, a visszavágón meg belefért egy szűk vereség is. BL-re már nem igen kell tartalékolniuk, mert mind a ketten gyengén muzsikálnak, A Silke szombaton a Veszprém vendége lesz, míg a Holstebro vasárnap a Besiktast fogadja.
kispályás 2016-11-08 12:58:53
Most olvastam, hogy a győri veresé után felállították a Bukaret edzőjét.
kispályás 2016-11-08 10:32:32
Nézzük a Seha Ligát. Szerintem a Bundesliga mögött a Seha Liga Európa legerősebb bajnoksága. A 2016/2017-es kiírásban ismét 10 csapat indult és a szlovénok (Celje, Velenje) belépésével tovább erősödött a mezőny, visszatért a macedón Metalurg Szkopje, míg a bosnyákokat az Izvidac Ljubuski képviseli, szerb csapat azonban nincs a mezőnyben. Ha jól megnézzük, ebből a tizes mezőnyből hét együttes a BL-ben is érdekelt, ráadásul a Vardar, a Breszt, a Celje és a Zágráb egy csoportban, a Metalurg és a Presov szintén egy csoportban, egyedül a Veszprémnek nincs „sehás” csoporttársa. Lassan körvonalazódnak az erőviszonyok, jó eséllyel a final four résztvevője lesz a Vardar és a Veszprém mellett a Breszt és a Zágráb, talán még a Celje tud hozzászólni a dologhoz. Ma Veszprémbe látogat a Breszt, a bakonyiak nincsenek jelenleg olyan állapotban, hogy agyonverjék a fehéroroszokat, kilenc gól nem lesz közte a hazaiak javára, ez a papíron 1.30 ér. A Metalurg Szkopje vendége lesz a liga egyetlen nyeretlen csapata, az Izvidac. A bosnyákok eddig az összes találkozójukat elveszítették, ráadásul rengeteg gólt is kaptak. Macedón oldalon Lino Cervar nem számíthat Milos Dragas játékára, viszont Obradivics ismét bevethető. Hazai sikert várok, de csak takarékosan, hiszen csütörtökön már Montpellierben játszanak Bl mérkőzést. Azt hiszem, egy kétgólos győzelmet be lehet vállalni 1.25-ért. Eperjesre látogat a második számú szlovén együttes. Van miért elszámolniuk a hazaiakkal, ugyanis a Presov a hazai rendezésű BL selejtezőcsoportban a luxemburgi bajnokot és őket legyőzve jutott a BL főtáblára, szeptemberben Rabekék 2 góllal győztek. A szlovákoknak egyik sorozatban sem lehetnek már vérmes reményei, a végkimenetelt ezért inkább nem piszkálnám, egyébként is csütörtökön már a Csehovszkie Medvegyi vendégei lesznek a Bl-ben. Nagyon bátortalanul azért hazaira húznám.  
kispályás 2016-11-07 09:59:56
Hónapok óta bombaformában játszik a házigazda Viborg együttese. Minden sorozatot egybevetve idén még nem szenvedtek vereséget, egyetlen döntetlenjüket még a bajnokság elején játszották a Rigköping ellen. Ennek megfelelően pontelőnnyel vezetik a bajnokságot, a kupában már a legjobb négy között vannak a Midtjylland, a Holstebro és a Randers társaságában. Az EHF kupában oda-vissza verték a Slavia Prahát, a csoportkörbe jutásért a Ladával meccselnek majd november 13-án és 19-én. Keretükben ne keressünk sztárokat, összesen négy légióst alkalmaznak, a francia válogatott jobbátlövőjét Gnabouyou-t, a svéd válogatott Carin Strömberget és van a keretben még két norvég légiós. Titkuk az összeszokottságban és a kiváló védekezésükben rejlik, nem véletlenül kapták ők a bajnokságban a legkevesebb gólt. A vendégek elég aktívak voltak az átigazolási piacon, három játékos érkezett az Odensétől, legnagyobb fogásunk azonban a KEK győztes Holstebrótól elcsábított Hagman megszerzése volt, továbbra is náluk játszik a dán válogatott irányítója, a tetovált combú Kristina Kristiansen. Ehhez képest elég döcögős eddig a szezonjuk, csupán a nyolcadik helyen állnak, négy győzelmük mellé már három vereség is társul, ráadásul múlt héten még a kupából is kipottyantak, hazai pályán búcsúztatta őket a Randers. Szóval minden jel hazai győzelemre utal, valamiért mégsem merem ajánlani végkimenetelre, talán ma szakad meg a hazaiak 12 mérkőzéses veretlenségi sorozata, mert a sorozatok egyszer megszakadnak…. A bukik 51-52 gólnál húzták meg a határt, ezt meg most lottó kategóriának érzem. Aztán lehet túlagyalom a dolgot és be kéne húzni bátran hazaiba.
kispályás 2016-11-06 11:16:20
Ne feledkezzünk meg azért Hammersengről se, aki a győztes gólt dobta. Jó az öreg a háznál!
kispályás 2016-11-04 11:07:00
Van egy olyan oppció, hogy
Van egy olyan opció, hogy melyik félidőben lesz több gól. Nos, az idei Bl kiírásban mind a két csapatnak az eddig lejátszott mérkőzésein a második félidő volt gólgazdagabb, ezt 1.60-nal honorálja a Zrt. Azért ez jégkorongos nyelven szólva elég vékony jég.
kispályás 2016-11-04 10:32:10
Múlt hét pénteken írtam bővebben a két csapatról (http://www.tipplap.hu/tippek/kezimunka-csm-bukarest-gyor-revans) és akkor a Győriek 1-5 gólos győzelme csinos 3.00 eredőt hozott a konyhára. Jó hír a hazaiaknak, hogy Grimsbö, aki a múlt héten súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, akár pályára is léphet a mai mérkőzésen. Szerencsére csak a szalagjai húzódtak meg és ez nem igényelt komolyabb orvosi beavatkozást. A vendégeknél Jakob Vestergaard továbbra sem számíthat Line Jörgensen játékára, de Christina Nan sem bevethető. Remélem, Lökéék tanultak a két Bl mérkőzés hibáiból és az első perctől kezdve koncentráltan játszanak és nem adnak egy félidő előnyt az ellenfélnek. Örvendetes, hogy az eddig hiányolt szélsőjáték rendben van, különösen igaz ez a sérüléséből felépült Bódi Bernadettre, aki a két mérkőzésen 10 találatig jutott. Ambros Martin szerint a három győzelem és a megszerzett hat pont remek dolog, de nem szabad hátradőlni, törekedni kell a végig magas színvonalú játékra, a hullámvölgyek kiküszöbölésére. Véleményem szerint a mérkőzés rangjához méltatlan a kiosztott oddspár, szinte megalázó a BL címvédő ellen egy 1.10 tétszorzó, ráadásul egy tíznél nagyobb különbségű hazai siker is kevesebbet ér, mint egy esetleges szűk román győzelem. Azért nem ennyire egyértelmű ez a mérkőzés! Szerintem ma is nyernek a győri lányok, valószínű nem lesz alázás, mint a dánok ellen, 1-5 gól meg lehet közte, de akár 6-7 is. Várom a Ti gondolataitokat is!
kispályás 2016-10-31 12:00:34
Szia,
Ezt már lassan kezdem megszokni :). Remélem, múlt hétvégén velem tartottál, neked való oddsok voltak (Barca, Szeged, Győr).
kispályás 2016-10-30 19:24:57
Szia Béla!
Nyert, mindjárt kiírom:-)
kispályás 2016-10-30 09:24:40
Szia,
Nagyon szépen összefoglaltad, én is nézegettem ezt a meccset, de agyilag még nem vagyok képes felfogni, hogy szétesett a Larvik. Láttunk már ilyet, de főleg keleten(Valcea), azért errafelé is előfordul néha, a 2000-es évek elején uralta a női kézilabdát az Anja Andersen féle Slagelse, aztán 2013-ban csődöt jelentettek.
kispályás 2016-10-25 12:38:00
Ma 11:00 órától tartják Bécsben az EHF-kupa sorsolást. A kiemelt Dunaújváros mellett szoríthatunk a másik kalapba került Érdért és a Fehérvárért, reméljük nem most kell egymás ellen játszaniuk...
https://www.youtube.com/watch?v=aAh9U-iIjNo
kispályás 2016-10-25 12:29:16
A tavalyi EHF-kupa győztes Göppingen idén elég haloványan teljesít, a bajnokságban jelenleg a 12. helyen tanyáznak. Ma a Hannover otthonában játszanak a Német Kupa nyolcaddöntőjében. Az első fordulóban hazai pályán óriási verést (23:34) kaptak Hafneréktől, szerintem ma is ki fognak kapni, ha nem is ennyire. Láttam a Hannover Füchse Berlin elleni mérkőzését, ott bizony, ha sikerül az utolsó indítás, akkor az egyik pont otthon maradt volna és múlt héten Kielben is partiban voltak végig, csak az utolsó pillanatokban nyerte meg a mérkőzést a hazai csapat. Szerintem 1.5-ért érdemes beixelni a hazaiakat. Szintén kupamérkőzés, de már Dániából, itt már a negyeddöntőnél járnak a csapatok. Az eddig egyszer botló Aalborg jó eséllyel túljut az eddig formán kívül kézilabdázó GOG együttesén. A Veszprém meccsén 56.5 gólnál húzták meg a határt a buki, erre biztosan nem vállalkozom. 
kispályás 2016-10-24 11:14:00
Mai mérkőzésekről:
A svéd meccset biztosan kihagyom, mert mostanában elég random eredmények születtek. A dán kupameccsen van egy-két opció, ami megélhet. Tavaly esett ki a az első osztályból a házigazda Nordsjaelland együttese, úgy tűnik nem terveznek hosszú távra a másodosztályban, eddig hibátlanok. A kupában meglepetésre a Holstebrot búcsúztatták a nyolcaddöntőben. Mivel egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, azt gondolom nem szórakozhat a Skjern, be kell húzniuk. Jó lehet a meccsre az 51.5o és a Skjern 1.5 hátrányból. Nagyjából ennyi a mai nap kézilabdából.