Pákász

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 8 db
Aktuális havi ROI-4.33 %

Cikkek

A Honvéd egyre nagyobb bajban van. Már egészen a 10. helyig visszacsúsztak, az elmúlt négy mérkőzésen nem tudtak nyerni. A mai ellenfél pedig a Zalaegerszeg, a csapat, amely a legnagyobb pozitív meglepetése az NB1-nek idén. Ráadásul Zala megye székhelyén lesz a találkozó megrendezve.

Két újonc találkozik egymással ma. A bajnokság előtt a Vasastól várták a szagértők azt, hogy jól szerepelnek majd, de nem így lett és egyelőre még az utolsó helyen állnak. A Kecskemétet pedig mindenki kiesőnek tippelte/tippeli (én is), de eddig ők rácáfoltak mindenre. Most egymás ellen mutathatják meg, mit tudnak.

A Ferencváros menetel az Európa Ligában, négy forduló után 9 ponttal vezetik a csoportjukat, teljesen megérdemelten. Csakhogy az NB1-ben csak nagyon ritkán játszanak olyan felpörgetett állapotban, mint az EL-ben, ekkor aztán általában kiütik az ellenfelet. Újpesten tudnának erről mesélni. De ha félvállról veszik, akkor bizony érheti-, és már érte is meglepetés a Zöldeket! Kecskeméten kikaptak, ez a győzelem pedig példát mutathat a Mezőkövesdnek is.

A Debrecen edzőváltáson esett át és azóta egy győzelem és egy vereség után fogadja azt az Újpestet, amely a Fraditól kapott hatos utáni négy meccsen háromszor nyerni tudtak! Ráadásul szvsz. A két csapatnál dolgozó két szakember a magyar élvonal edzői közül a legjobbak! Nyilván Csercseszovot nem sorolom ide, mert ő egy kiemelkedő kerettel dolgozik és ki tudja mit tudna elkövetni, mondjuk egy Újpesttel. De a két szerb szakember mindenképpen bizonyított-, és bizonyít majd!

Két olyan csapat találkozik ma Angyalföldön, amelyek magukhoz és a szezon előtti fogadalmakhoz képest gyengélkednek. A Vasastól sok szagértő dobogós helyet várt, de legalábbis biztos bentmaradást, a MOL Fehérvártól pedig azt, hogy legalábbis megpróbálja utolérni a Fradit, vagy legalább látható távolságba érni mögé, ahogyan a keretük és a lehetőségeik erre feljogosítják.

A Puskás Akadémia a Ferencváros mellett az egyetlen csapat, amelynek csupán egy veresége van az eddigi 10 fordulóban, múltkor a Paksot legyőzve érkezett a Kisvárda és a Kecskemét mellé, a Dobogó közelébe. A Honvéd pedig nincs jó helyzetben. Az a kérdés mennyi idő kell még, hogy belássák, hogy a skót-kispesti házasság nem volt szerencsés frigy. Ma egy újabb iránymutató meccs következik ezen szempontból, Felcsúton.

Földrajzi szempontból elég közel állnak egymáshoz, de a tabellán is egymás mellett állomásoznak, mindössze két pont van közöttük. És hogy még inkább párhuzamot vonjunk a két csapat között, Waltner Róbert mindenképpen jól ismeri mindkét gárdát, hiszen a bajnokságot még zalaiként kezdte, de most már a paksiak vezetőedzője. Szoros meccs lesz.

A Kecskemét a ligaújonc, a bajnokság előtt mindenki temette. Ennek ellenére 10 meccs után egy vereséggel, 4 döntetlennel és 5 győzelemmel a Fradi után a második helyen állnak a tabellán, megverték többek közt a bajnok Ferencvárost is. Ma pedig a tavalyi ezüstérmes Kisvárda érkezik a Bács-megyei székhelyre! Remek mérkőzés várható!

Legutóbb sajnos nem sikerült a Ferencvárosnak a belgrádi utazás és hát a szerencse sem társult akkor a zöld-fehérek mellé, így 4-1-re kikaptak a Crvena Zvezdától. Komoly vereség volt ez, ma jön a visszavágó.

Ez egy elmaradt mérkőzés egy korábbi fordulóból, ami még a Vidi európai kalandja alatt lett volna. Hazai pályán fogadja a Fehérvár az Újpest csapatát.