Rovat: Tipp
A március azt jelenti a kerékpársportban, hogy megkezdődnek az igazán fontos versenyek is. Két évtizeddel ezelőtt, de talán még tíz éve is, csak márciusban kezdődött a kerékpáros szezon érdemi része. Manapság már ha Marinéni biciklivel megy bevásárolni, azt is közvetíti a tévé, a sivatagos közel-keleti versenyekben komoly pénzek vannak, a mediterrán futamok meg egyáltalán nem bírtak olyan jelentőséggel korábban, hogy televíziós közvetítés is legyen. A Párizs – Nizza mellett a Tirreno Adriatico az első komoly egyhetes, amelyet nagyon szeretnek a versenyzők és a szurkolók is. A Tirrén tengertől az Adriáig megy a menet, keresztben szelik át Olaszország csodálatos tájait. Természetesen végigkövetjük ezt a versenyt is. Fogadási határidő: 03.06 12:30

2023.03.
05.
Amerikai Arénák- Vasárnapi vegyes
Szerkesztőségünk már az elmúlt NHL-szezon végét is részletesen végigkövette, most pedig az elejétől figyelünk az NHL-re! Minden játéknap előtt keresünk egy főtippet, majd Sean az összes fogadható vagy épp fogadásra nem ajánlott meccset végignyomozza és a lényeges információkat közreadjuk! Gyertek Ti is, dolgozzunk még inkább össze a jó fogadások érdekében! Let's get ready to rumble!

Villámtipp: Rennes – Olympique de Marseille
2023.03.
05.
ATP - Movistar Chile Open – 2023.03.05 (4,60)
2020-ban az ATP Tour 2014 óta először tért vissza Chilébe, Vina Del Marba (2001-2009, 2012-14). Az ATP 250-es tornát a chilei fővárosban, Santiagóban, a Club Deportivo Universidad Catolica centerpályáján rendezik. Cristian Garin lett az esemény első chilei bajnoka 2021-ben. Ma a döntő következik: N. Jarry – T.M. Etcheverry

Párizs – Nizza 2023 - 1. szakasz: La Verrière›La Verrière (169.4km) (Fogadási határidő: 12:00)
A Strade Bianche (Valter Attila 5. hely) után másnap már kezdődik is az idény első tavaszi egyhetes versenye, amely ráadásul 8 szakaszból áll, így a legkomolyabb egyhetes verseny a szezonban. Párizs közeléből indulnak és dél-Franciaország csodálatos tengerparti városában, Nizzában lesz a cél. Emiatt az észak-déli irány miatt a verseny neve La Course au Soleil, vagyis szabad fordításban utazás a Napba! Itt a Tipplapon végigkövetjük a versenyt, amelynek a két esélyese, a vitathatatlanul két legjobb összetett menő Tadej Pogacar és Jonas Vingegaard lesz.

Az aktuális héten zajló challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz

A nemzetközi kupaszereplés a tét
Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Nézzük, mi mára a legjobb BTTS!

OTP Bank Liga: Újpest – DVSC
Az a két csapat néz ma farkasszemet, amelynek a szerbiából importált edzői kifejezetten jó munkát végeznek, nagyon látványos és határozottan támadó stílusban küldik a pályára a csapataikat, és bár a játékoskeretek minősége nem tartozik az élvonalba (a Debrecené valamivel jobb), mégis kicsiholják belőlük a legtöbbet. Az Újpest hazai pályán fogadja a Debrecent.

OTP Bank Liga: Bodapest Honvéd – Puskás Akadémia
Egy olyan csapat játszik ma bajnoki mérkőzést, amelyhez ezer szállal kötődik a magyar-, és az egyetemes labdarúgás egy bálványa, Puskás Ferenc, meg egy olyan, amelyiknek semmi, de semmi köze nincs hozzá. Mindenkinek meghagyom a fejtörést, melyik, melyik. Viszont a hazai gárda a 11. helyen áll 19 ponttal, míg a vendégegyüttes az 5. helyezett 30 egységgel.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.